Egészség

Sokkoló adatok a konfliktuszónákban élő gyerekekről

Gyerekek milliói szorulnak pszichológiai ellátásra a konfliktusok sújtotta térségekben.

A  konfliktusok sújtotta térségekben mintegy 24 millió gyerek szorul pszichológiai ellátásra – közölte kedden a Save the Children nemzetközi segélyszervezet.    

„Követeljük, hogy az országok az ENSZ Közgyűlésében, valamint a konfliktusban érintett szereplők tartsák be a gyermekeket védő nemzetközi szabályokat” – mondta Susanna Krüger, a Save the Children német szárnyának vezetője.

A segélyszervezet azt megelőzően tett közzé felhívást, hogy szeptember 17-én megkezdődik az ENSZ Közgyűlése New Yorkban. Krüger megjegyezte, hogy számos gyereket ért támadás a konfliktusokban, iskolájukat és otthonukat bombázták vagy támadták meg.

jemen gyerekek

Gyerekek Jemenben (Fotó: Mohammed Hamoud/Getty Images)

A Save the Children februárban Háború a Gyerekek Ellen címmel kiadott jelentése szerint több mint 420 millió gyerek, a világ gyereklakosságának közel ötöde él konfliktus sújtotta térségben. Közülük 142 millióan élnek nagy intenzitású konfliktusok sújtotta térségekben, ahol több mint 1000, a harcokhoz köthető haláleset következik be évente.

A konfliktus sújtotta térségekben élő legtöbb gyerek Ázsiában él, számuk 195 millió, míg a lakosság arányait tekintve a legtöbb, 35 millió – mintegy 40 százalék – a Közel-Keleten.

A jelentés kitért arra is, hogy a fegyveres konfliktusok hatása sokkal tovább tart a gyerekeknél, mint a felnőtteknél. Becslések szerint a konfliktusövezetekben élők körülbelül 17 százaléka szorul pszichológiai segítségre, mintegy öt százalék pedig súlyos mentális rendellenességektől szenved.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top