nlc.hu
Egészség
Mozgó halottakat figyeltek meg ausztrál kutatók

Mozgó halottakat figyeltek meg ausztrál kutatók

A kutatók arra jöttek rá, hogy a szerves anyag bomlása közben mozognak a halott testek.

Szó sincs zombikról, ez a valóság és Ausztrália, ahol a kutatók egy timelapse-kamerával rögzítették, hogy a szerves anyag bomlása közben mozognak a halott testek. A 17 hónapon át zajló megfigyelésben résztvevő Alyson Wilson az ABC ausztrál műsorszolgáltatónak kiemelte, hogy az eredményeik fontosak lehetnek a gyilkossági ügyek és más halálesetek tisztázása szempontjából.

Temető Bécsben Fotó: Bécs Város Külképviseleti Irodája

 „Azt figyeltük meg, hogy a karok jelentősen elmozdultak: az elején még a test mellett fekvő karok a vizsgálat befejezésekor már távolabb voltak a testtől. Az egyik kar előbb eltávolodott, aztán megint a test közelébe került, szinte érintette” – számolt be a tudós.
   
A kutatás Sydney közelében, egy rejtett erdei létesítményben, a Tafonómia Kísérleti Kutatóintézetben folyt. A tafonómia az élőlények tetemeinek halál utáni folyamataival foglalkozik. A kutatóintézetet három évvel ezelőtt hozták létre, hogy a holttestek változásait vizsgálják változó körülmények között a különböző bűncselekmények feltárásához. Wilson elmondta, hogy a végtagok mozgását a zsugorodó és összehúzódó inak okozzák.

Xanthe Mallett, a Newcastle-i Egyetem halottkémi szakértője szerint a kutatás eredményei segíthetik a bűnügyi nyomozók munkáját, mivel igazolják, hogy egy hosszú ideje halott test pozíciója nem ugyanolyan, mint a halál bekövetkeztekor. Mint hangsúlyozta, őt is nagyon meglepte, amikor látta, hogy mennyit mozog egy halott test, különösen a karok.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top