Legóból épített műkart magának, ennek köszönheti, hogy egyetemre jár

David Aguilar egy teljesen átlagos spanyol fiú… lenne, ha nem lenne születési rendellenessége, Poland-szindrómája, aminek folytán könyöktájon véget ér az egyik karja és onnan kezdődnek az ujjai. David láthatóan tökéletesen kezeli ezt a helyzetet, persze 19 éve volt már megszokni. Ám nem is ez tette híressé.

Kissé fáradt, amikor leülünk beszélgetni, egész nap rohangászott. Egy spanyol stáb kíséri mindenhova, dokumentumfilmet forgatnak az életéről. Pedig abban láthatóan semmi különleges nincs, átlagos fiatal srác. Vagyis dehogynem. David kilencévesen úgy döntött, épít magának Legóból egy robotkart, mert az milyen menő már, és így a hátránya, amiért mindig csúfolták, az iskolában előnyére változott. A technics készlet apró elemeit és némi damilt felhasználva készítette el a művégtagot. „Az ágyamon ültem, és a Lego helikopteremet néztem, amikor eszembe jutott, hogy lehetne helikopter helyet kart is csinálni a kockákból. Ebben gumi helyett a repülőgépeken osztogatott fülhallgatók zsinórját használtam fel. Motorikus a készülék, és nagyon is erős a motorja. A kezeimmel nem tudok megragadni valamit, mert ahhoz gyengék, de fogni tudok” – magyarázza.

Négy modellt fejlesztett ki, egyre továbbgondolva a karokat, a megoldandó problémáknak megfelelően, és mindegyiket elnevezte a Vasember ruhája után: MK-I, MK-II… Amikor arról faggatom, ezek miért jobbak, mint az orvosi művégtagok, csak nevet. Kiderül, hogy se ezeket, se az orvosi változatot nem hordja, mert ő tökéletesen elvan egy kézzel is. „Mi, akik egy kézzel, vagy más hasonló problémával születünk, jól érezzük így magunkat. Én például teljesnek érzem magam, nem is hordom a műkarokat.” Bár azt is elismeri, néha jól jönne egy második kéz, például a főzésnél, vagy amikor az ember a cipőfűzőjét köti be. „Van, amikor nem is fizikai szükséglet a kar megléte, akinek kell, annak érdemes szilikonból az igazira megtévesztésig hasonlító műkart vagy kezet használnia, de ezekkel nem lehet semmit csinálni, tehát alkalmatlanok arra, hogy megfogjon velük valamit az ember. Viszont szépek.” 

Korábbi legokarok

A 19 éves Davidot mostanság nem is annyira a karjai, hanem a dubstep karrierje tartja izgalomban, az amatőr zenész énekest keres maga mellé, mert mint mondja, ő erre nem alkalmas. Hét hónapja kölcsönkapta egy barátja stúdióját, azóta foglalkozik zenével, és csillogó szemmel mesél arról, mit és hogyan csinál majd. Mindennap gyakorol, hogy elkészíthesse a saját zenéjét. „Most azon gondolkodom, hogyan építhetnék egy működő szintetizátort Lego kockákból, mert az igazán menő lenne, nem?” – kérdezi, én meg bőszen bólogatok.

Továbbtanulása is igazán meseszerű. Miután a barcelonai Katalán Nemzetközi Egyetemen látták, miket készített, felajánlottak neki egy ösztöndíjat, hogy tanuljon biomérnöknek. Most másodéves, és hamarosan elmélyül a protézisgyártás rejtelmeiben. Ehhez mindössze annyi kellett, hogy csináljon egy YouTube csatornát Hand Solo néven, és megmutassa mire képes. 

„Mond, te felraktad az általad tervezett karok terveit a netre? – szegezem neki a kérdést. – Nem, nem, de nem azért mert rossz ember vagyok, hanem azért, mert mindenkinek eltérő a deformitása, és pont olyan méretű karja talán senkinek nincs, mint nekem. Ha csak két centi is az eltérés, máris nem fog passzolni másnak. Nem mindegy, hogy hol és mi hajlik, vagy mi nem, ezért sem láttam értelmét, hogy felpakoljam a netre a terveket. A világ minden pontjáról írnak nekem Ausztráliától Kínáig, de én Andorrában élek, és ezek a helyek nagyon messze vannak ahhoz, hogy odautazzak, és tervezzek nekik egy saját kart.”

Én próbálom győzködni, hogy mégis lehet esetleg egy univerzális modellt kifejleszteni, amit át lehet alakítani, mint egy szabásmintát, de David szerint annyira eltérő mindenkinek az izomtömege, csontvastagsága, hogy ez lehetetlen lenne. „Bárcsak segíthetnék mindenkinek, de jelenleg nem tudok. Az én modelljeim csak rám passzolnak, bármennyire is szeretném, ha jók lennének másoknak.” David Aguilar, vagy más néven Hand Solo még nagyon fiatal, de az biztosnak tűnik, hogy ki fog valamit találni, ami jobbá fogja tenni a hozzá hasonlók életét.