Sokat hallunk arról, hogy a magas koleszterinszint veszélyes, de hogy valójában mit okoz a szervezetünkben, már kevesebb szó esik. A magas koleszterinszint nem kizárólag azon múlik, mi kerül a tányérunkra, de fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a koleszterinszintet csökkenthetjük az étkezéssel és az életmódunkkal.
Miért veszélyes az érelmeszesedés és az érszűkület?
A koleszterin körülbelül 70 százalékát a szervezetünk állítja elő, a maradék 30 százalékot az ételekkel visszük be, és nem mindegy, hogy az „jó”, vagy „rossz” koleszterin. Az úgynevezett jó koleszterin a nagy sűrűségű (HDL), a káros pedig a kis sűrűségű ( LDL): amíg az elsőt képes hasznosítani a szervezetünk, és szüksége is van rá, addig a másikat nem tudja, így az a vérereink falán rakódik le. A felesleges koleszterin nem kerül vissza a májba, helyette plakkokat, azaz rögöket képezve a vérereink falán tapad meg.
Ezek a rögök azért veszélyesek, mert akadályozzák a vér útját, ami nem tud akadálytalanul áramolni, ami akár trombózishoz is vezethet. Mivel ilyenkor a vérerekben nem szabad a vér útja, a pangás miatt a véredények falai keménnyé, rugalmatlanná válnak, sőt, gyulladások is kialakulhatnak. Az akadozó véráramlás következtében a sejtek nem jutnak elég oxigénhez és tápanyaghoz, vagyis nem tudnak egészségesen működni, és ha ez az állapot hosszabb ideig fennáll, sejtelhaláshoz is vezethet. Hétköznapi nevén sokat hallunk a plakkok miatt kialakult sejtelhalásról, vagyis az érelmeszesedésről, valamint az érszűkületről.
Stroke és szívinfarktus
Az érelmeszesedés és az érszűkület egyenes út lehet a trombózishoz, az infarktushoz, valamint a stroke-hoz, ami annak a függvénye, hogy a lerakódások és/vagy a vérrögök a szervezet mely pontján alakultak ki. A szív és az agy környékén kialakult vérrögök akár egy pillanat alatt az életünket veszélyeztethetik, vagyis a plakkok csak akkor fedik fel magukat, amikor már károsító hatásuk előrehaladott.
Ha a koleszterin az agyat behálózó érrendszer falán rakódik le, a plakk következtében az érintett terület nem kap megfelelő mennyiségű oxigént, ami stroke-hoz vezethet. De nemcsak az agy környékén, hanem a nyaki ütőerekben kialakult vérrögök is okozhatnak ilyen módon szélütést. Ha a szív környékén alakul ki a vérrög, az érszűkületet okozva szívinfarktushoz vezethet. A szív- és érrendszeri megbetegedések nemcsak nálunk, hanem az egész világon a vezető halálokok közé tartoznak.
A szív és az agy mellett bármely más szerv közelében, testrészen megjelenő vérrög is veszélyes lehet: a lábban, a beleinkben, a veséinkben és a májban is. Sőt, amiről kevesebbet hallunk, de attól még létező probléma: a plakkok a férfi nemi szervre is hatással lehetnek, és potenciaproblémákat okozhatnak. Attól függően, hol alakulnak ki a plakkok, fejfájás, szédülés, lábfájás és szívtáji fájdalom jelezheti a jelenlétüket.
Koleszterinszint-csökkentő tippek
De mit tehetünk mi azért, hogy a koleszterinszintünket kordában tartsuk? Az biztos, hogy az étkezésünkkel javíthatunk, és ronthatunk is az egészségi állapotunkon, éppen ezért fontos, hogy megválogassuk, mi kerül a tányérunkra! Kerüljük a zsíros húsokat, és válogassuk meg, hogy mivel sütünk, főzünk, mit teszünk a szendvicsünkbe. Részesítsük előnyben az Omega-3 és az Omega-6 zsírsavakban bővelkedő halakat, olajokat, együnk sok zöldséget, hüvelyeseket és magvakat. Csökkentsük a cukor mennyiségét is, hiszen a túlsúly növeli a magas koleszterinszint kialakulásának esélyét. Ha még eddig nem tettük, szokjunk le a dohányzásról is, mert lehet, hogy most még jól esik egy cigi a kávédhoz, de évek múlva ez az „élvezet” drámai következményekhez is vezethet.
Fogyasszunk olyan gyógyteákat, amik segíthetnek a koleszterinszintet kordában tartani: a tyúkhúr, a galagonya és a fagyöngy is jó hatással van a vérerekre. Mindemellett mozogjunk rendszeresen, azonban arra is ügyeljünk, hogy a pajzsmirigyünket is ellenőriztessük rendszeresen, ugyanis pajzsmirigy alulműködése is okozhat magas koleszterinszintet.
Mellőznéd az állati eredetű és mesterséges termékeket, de szeretnéd pótolni az Omega-3 és 6 zsírsavakat? Válaszd az egészséges magvak olajából készült Flora margarint, ami remek kiegészítője lehet a változatos és szívbarát étrendnek. (X)