Az új északír abortusztörvény nem csupán legalizálja terhességmegszakítást, de – orvosilag indokolt esetben – egészen a 28. hétig lehetővé teszi. Komoly változás ez az elmúlt 158 év teljes tilalmához képest az erősen katolikus országban. Ami a véleményezést illeti, ott is érdemes a tényekből kiindulni.
Az abortusz szükséges rossz
Nem kérdés, hogy az ideális az volna, ha egyetlen művi megszakításra sem kerülne sor, ha a fogamzásgátlás különböző formái a létező legszélesebb réteg (a mélyszegénységben élők) számára (is) elérhetők volnának, és ebben a nők mellett a férfiak is aktív szerepet vállalnának (erre a tudomány egyre több lehetőséget ad, már nem az óvszer az egyetlen opció). Nagyszerű volna, ha az önmegtartóztatáson kívül létezne száz százalékig biztonságos védekezési forma, és ha csak akkor foganna meg egy új élet, ha ketten akarják, és a feltételek is adottak a gyermek emberi körülmények között történő felnevelésére. Végezetül:
egy ideális világban nem volnának súlyos rendellenességek és betegségek sem, amelyek nemcsak a magzat és az anya, de az egész család, köztük a többi gyerek életminőségét is jelentősen befolyásolják.
Sajnos azonban ez nem így van. Ahogyan Aspen Baker ismert döntéspárti aktivista fogalmaz: egyetlen nő bakancslistáján sem szerepel az abortusz, de vannak esetek, amikor nem lát más megoldást. Azt, hogy az abortusz szükséges rossz, bizonyítja a szomorú statisztika, hogy hiába tiltotta a törvény Észak-Írországban, évente mégis nagyjából ezerkétszáz nőről tudunk a brit NHS adatai szerint, akik Angliába utaztak terhességmegszakítás céljából. És akkor még nincs adatunk azokról, akik otthonukban jutottak „abortusztablettához”, vagy illegális, házi módszerrel szabadultak meg a nem kívánt terhességtől. Továbbá nem szóltunk azokról a nem tervezett, nem várt, nem vágyott gyerekekről, akik végül megszülettek, de nem nőhettek fel szerető családban, nyugodt körülmények között.
Jó, de a 28. hét akkor is durva…
Sokan elfogadják ugyan az abortuszt, de nem tudnak mit kezdeni a 28. hetes vízválasztóval, amit egyébként az Egyesült Királyság egyéb országaiban és Magyarországon a 24. hétnél húztak meg. A 28 hetes magzat egy nagyjából 1,2 kilós aprócska ember: az orvostudomány ismer példát arra is, hogy egy ilyen pici újszülött segítség nélkül is életben maradt, a mai modern koraszülött-gondozás segítségével pedig az ilyen korán érkező babák többsége már gond nélkül felnevelhető. Természetes, hogy elszorul az ember szíve, amikor elképzeli, hogy ebben a stádiumban veszik el a magzat életét. Fontos azonban tudni:
a törvény előírja, hogy ilyenkor már csak akkor végeznek abortuszt, ha a magzat súlyosan beteg, életképtelen, vagy az anya élete közvetlen veszélyben van.
Mint abban az esetben, amikor Christine Ryan ír döntéspárti aktivista Liverpoolba utazott terhességmegszakításra, mert kiderült, hogy 25 hetes magzatának nincsenek veséi, nem fejlődött ki rendesen a tüdeje, és nyitott gerince van. A férjével mindketten várták a kis Jessicát, de nem akarták végignézni gyermekük szenvedését, majd haláltusáját. Ugyanígy az anyai életveszélyre is akad példa. Egy Savita Halappanavar nevű indiai származású galwayi fogorvos vetélése a 17. héten elindult, de nem fejeződött be a magzat kilökődésével, így egészségügyi küretre lett volna szükség. Ezt azonban a kórház a hatályos törvényekre hivatkozva megtagadta, és a korábban makkegészséges harmincegy éves asszony néhány nappal később terhességi mérgezésben elhunyt. Ez az értelmetlen tragédia alighanem fontos szerepet játszott abban, hogy egy évvel később, a 2012-es népszavazáson az írek 66 százaléka az abortusz legalizációja mellett tette le a voksát, és ez az északír eseményeket is előremozdította.
Abortusz lelki okok miatt?
A törvény szerint minden eset egyedi elbírálást igényel, és valóban: az anyai életveszély keretében a mentális okok, például az öngyilkossági gondolatok is említésre kerülnek. Szó sincs azonban arról, hogy valaki a második trimeszterben jön rá, hogy mégsem akart gyereket, esetleg kislány helyett csak kisfiút tudna elfogadni, netán ikrek helyett elég neki egy baba (az ilyesmi egyébként a 12. hét előtt is marginális jelenség), és ezért elvégzik a kései abortuszt. Ez a kitétel inkább a bántalmazott, megerőszakolt gyereklányok szempontjából kulcsfontosságú: gondoljunk csak arra a Lúcia néven emlegetett tizenegy éves argentin kislányra, akit a nevelőapja erőszakolt meg és ejtett teherbe, majd – saját büntetőjogi felelőssége elkerülése érdekében – sokáig titokban tartotta a gyereklány terhességét. Ott a teljes abortusztilalom miatt a kislány borzalmas lelki állapota és testi fejletlensége miatt gyámja a 23. héten végül császármetszést kért, ám a baba nem maradt életben, az anya pedig öngyilkosságot kísérelt meg, azóta gondozás alatt áll. Hasonló esetekről El Salvadorban és Chilében is rendszeresen ad hírt a média, ám mostantól lehetőség nyílik arra, hogy Észak-Írországban senkinek se kelljen ilyesmit átélnie.
Ezzel együtt fontos tudni, hogy
a második trimeszteres abortusz nem egy egyszerű műtét. Voltaképpen halvaszülésről beszélünk, ami mind fizikailag, mind lelkileg rendkívül megterhelő.
A művelet során a magzatot méhen belül egy injekció segítségével „elaltatják”, majd a szívverés megszűnése után megindítják a szülést. Az anya ugyanazon megy végig, mint egy normál szülésnél, csak épp a végén elmarad a katarzis. Az érintettek többsége óriási veszteségként, gyászként éli meg ezt a traumát, sokan kérik, hadd temethessék el a beteg magzatot. Amikor egy nő, egy család ilyesmin megy keresztül, a kriminalizáció helyett a fontos az volna, hogy a rendszer melléjük álljon – és ítélkezés helyett a környezetük is inkább segítse a trauma feldolgozását.
