Minden rákos megbetegedés tragikus, és ugyanolyan lesújtó a diagnózis akkor is, ha tüdődaganata van az embernek, mint ha bármilyen más rákban szenved. A tüdőrák mégis annyira stigmatizált, hogy a betegek együttérzés helyett rendszeresen ellenséges indulatokat kapnak a környezetüktől, mondván: biztos maguknak okozták a bajt a dohányzással.
Dr. Alexandra Brewis antropológus szerint ez az előítélet rontja a betegek gyógyulási esélyeit, a felmérések alapján ugyanis a legnagyobb számban a tüdőrákos betegek között alakul ki depresszió a diagnózis után, és ez a szakember szerint arra is visszavezethető, hogy az ő környezetük kevésbé támogató a dohányzás miatt.
„Dohányoztál? Akkor magadra vess!”
Dr. Brewis nem azt állítja, hogy a dohányzásnak semmi szerepe nincs a tüdőrák kialakulásában, hanem azt szeretné elérni, ha mindegy lenne a rák típusa az emberek számára, amikor arról van szó, hogy egy betegnek segíteni kell a felépülésben. Példának felhozza Emma esetét, aki soha nem cigizett, mégis tüdőrákkal diagnosztizálták, majd később áttétei is lettek a gerincén. Ő inkább letagadta, hogy a daganat a tüdején van, és azt mondta mindenkinek, hogy csontrákban szenved, csak hogy ne ítélkezzenek felette, és ne kelljen egyedül megküzdenie a betegséggel.
Képünk illusztráció (Forrás: iStock)
Ahogy Emma esete is mutatja, azért nagy probléma az ítélkezés – főleg ilyen mértékben, társadalmi szinten –, mert így a betegek inkább visszahúzódnak, el sem árulják, hogy bajban vannak, és magukra maradnak a rák elleni küzdelemben, miközben az érzelmi támogatás ilyenkor létfontosságú és életmentő lehet. Sőt a szakember egyenesen azt állítja, hogy ez a stigma még a tüdőrák korai felismerésében is megakadályozza a többséget, mert inkább nem törődnek a tünetekkel, nem mennek el orvoshoz, ezzel pedig a saját gyógyulásukat késleltetik.
Dr. Brewis szerint azért is alakult ki épp a tüdőrákkal szemben ez a rendkívül negatív társadalmi reakció, mert évtizedek óta arra fektetik a hangsúlyt a dohányzás elleni kampányokban, hogy aki dohányzik, az visszataszító és gusztustalan – tehát nem is érdemel együttérzést. Lehet, hogy ez a megközelítés hatásos a dohányosok leszoktatásában, de kicsit sem segíti a tüdődaganattal küzdők gyógyulását.
A törődés és az együttérzés gyógyít (a gyógyszerek mellett, persze). Az ítélkezés és a stigmatizálás kizárólag rombolni képes. Úgyhogy ahelyett, hogy azt mondanánk a tüdőrákos betegnek, hogy „Azért vagy tüdőrákos, mert dohányoztál!”, inkább öleljük meg őket, és mondjuk azt: „Sajnálom, hogy ez történik veled.”
