Egy százalék esélyt adtak, hogy túléli a koronavírust, 50 nap után lekerült a lélegeztetőről a brit apa

nlc | 2020. Május 28.
Csodával határos módon élte túl a koronavírust.

Egy százalék esélyt adtak az orvosok arra, hogy Steve Banks túléli a koronavírust, a férfi azonban csodával határos módon, 50 nap után lekerülhetett a lélegeztetőgépről.

Steve Banks és családja (Fotó: Porfimedia)

Az essex-i építésvezetőt még március 25-én szállították kórházba, pár órával később mesterséges kómába kellett tenni.

A 44 éves, kétgyerekes családapának semmilyen krónikus betegsége nem volt, ennek ellenére hamar romlott az állapota, a vírus megtámadta a szívét, veséjét, tüdejét és szepszist kapott.

Steve azt mondja, semmire nem emlékszik onnantól, hogy kórházba került, a következő emléke az, hogy sok nővér áll felette, egy másik kórházban van és mindenki tapsol. Mikor bekerült a kórházba 55 halottja volt a járványnak, mire felébredt, már 31 ezer.

Steve egyelőre nem tud egyedül járni, sokat fogyott és semmi ereje nincs, de nagyon hálás az orvosoknak, akik megmentették az életét. A család most nagyon örül, hogy apa hazament, de még mindig nem fogták fel, hogy valóban túlélte, a legrosszabbra készültek.

(via)

(Kiemelt kép: Profimedia)

Koronavírus helyzet Nagy-Britanniában:

Exit mobile version