Egészség
Szponzorált tartalom

Bevált tippek a makacs székrekedés ellen

Attól, hogy kellemetlen, tabutémának számít, az emésztés és az ürítés természetes folyamat, amivel többet kell(ene) foglalkoznunk. Mi most beszélünk róla!

Székrekedésről akkor beszélünk, ha két székletürítés között több mint három nap telik el, a széklet kemény, ürítése fájdalommal, kellemetlenséggel jár.

Mi állhat a hátterében?

A legtöbb esetben a rendszertelen életmód, az egészségtelen étkezés, az elégtelen folyadékbevitel és a mozgásszegénység okolható a székrekedés kialakulásáért. Ezek mellett mindenkinél lehetnek olyan ételek, melyek túlzott fogyasztása székrekedést vált ki: ilyen például az étcsokoládé vagy éppen a túl sok tejtermék. Bizonyos gyógyszerek és egészségügyi állapotok is okozhatnak székrekedést: gyakran előfordul depressziósoknál, illetve várandós kismamáknál.

Ne vegyük félvállról, hiszen tönkreteheti a nyaralást is!

Az emberek negyven százalékánál nem feltétlenül csak a kellemes időtöltésről szól egy nyaralás, a pihenésükbe rendesen belerondíthat az is, hogy napokig nem tudnak vécére menni. Nem csoda, hiszen egy utazás során az étrend és a napi szokások hirtelen megváltozhatnak, arról nem is beszélve, hogy idegen helyen a belek általában visszafoghatják magukat, és ezen még a gyors időzónaváltás miatt kialakuló zavar, a jetlag sem segít.

A szekrékedés okai, tünetei

Vannak jól bevált praktikák, nem szabad egyszerre kétségbeesni (Fotó: Getty)

Mit tegyünk a székrekedés ellen?

Iktassunk be az étrendünkbe magas rosttartalmú ételeket!

  • Az articsóka kiváló rostforrás, a dietetikusuk leginkább fagyasztott vagy konzerv articsókát ajánlanak salátákhoz.
  • A limababból egy csésze 12 grammnyi rostot tartalmaz, viszont nyersen nem javasolt a fogyasztása.
  • Egy csészényi lencse 16 grammnyi rostot és rengeteg fehérjét is tartalmaz.
  • A fekete babban csészénként 17 grammnyi rost található, ami jól kombinálható különböző salátákban, levesekben vagy akár édesburgonyával, reszelt sajttal.
  • A teljes kiőrlésű lisztből készült tészta 6 grammnyi rostot tartalmaz (főtt tészta/csésze).
  • 11 grammnyi rost található a csicseriborsóban (per csésze), ami a vegetáriánusoknak szuper fehérjeforrás csirke helyett, az árpában pedig egy csészényi (főve) 6 grammnyi rostot tartalmaz.

A sport mindig segít!

A sport nagyon sok bajra gyógyír, így a székrekedésre is. Ha sportolunk, azzal a belső szerveinket is mozgatjuk. Már egy tempós séta is elősegítheti az emésztést és a bélmozgásokat.

Figyelem! Előfordulhat, hogy az életmódváltás, rostban gazdag ételek fogyasztása sem hozza meg a kívánt hatást, ilyenkor érdemes gyógyszeres terápiát alkalmazni.

Piackutatásokból kiderült, hogy a fogyasztók a második, de legkésőbb a harmadik napon nyúlnak hashajtó készítményekhez, illetve az is, hogy az a 2-3 nap, ami széklet nélkül telik, kifejezetten rossz közérzettel telik.

Megéri? Semmiképp!  Ne várjunk napokig, ha jelentkeznek a tünetek. Ha éppen az életünknek egy olyan periódusát éljük, amikor sűrűn előfordul a székrekedés, akkor a tünetek megszűnéséig mindenképpen kezeltessük magukat.

Tipp: Vannak már fel nem szívódó hashajtó szirupok, amelyek nem tartalmaznak segédanyagot, illetve még prebiotikusak is, azaz jótékony hatással vannak a bélflórára. További előnyük, hogy adhatóak már 1 hónapos kortól, illetve terhes és szoptató nőknek is.

Mi válhat be még?

  • Közvetlenül felkelés után igyunk meg egy pohár meleg vizet (esetleg egy kis citromot tehetünk bele). Ez beindítja az anyagcserét!
  • Tapasztaljuk ki, mely ételek váltanak ki székrekedést! Ezeket lehetőség szerint mellőzzük.
  • Gyógyszeres kezelésnél mindig alaposan olvassuk el a tájékoztatót és tartsuk be az orvos utasításait.
  • Ne szégyelljük, ha székrekedés gyötör minket, ne várjunk napokig, forduljunk orvoshoz, alkalmazzunk hashajtó készítményeket.

(Nyitókép: Getty)

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top