nlc.hu
Egészség

Jobban van a koronavírusos Böjte Csaba

Böjte Csaba: Jobban vagyok

„Jobban vagyok, ez nem azt jelenti, hogy nem köhögök, de most már nem olyan komoly.”
Böjte Csaba

„Jobban vagyok”, illetve „szerintem gyógyulok” – üzente a Facebookon Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, akit a múlt héten szállítottak kórházba koronavírusos tünetekkel. „Holnap megnézik a tüdőgyulladást, remélem, meg lesznek elégedve velem! Eléggé komplikált lett ez az élet, de remélem, hogy Mikulás előtt már egy utat fogok tudni tenni a gyerekeinknél. A betegség előnye az, hogy nem kell teszt, mert már biztos, hogy megvolt! Habár talán már ez sem biztos!!” – üzente a Honvédkórházban lábadozó szerzetes, majd Mária-imára hívta a híveket, persze „onlájn”.

Szép jó reggelt kívánok… Szívesen elhívnálak egy kávéra is, sőt annak is örvendenék, ha ti hívtátok meg, de most marad…

Közzétette: Böjte Csaba – 2020. november 23., hétfő

Böjte Csaba egy kicsivel korábban élőben is bejelentkezett a kórházból.

Kiemelt kép: MTI/Kátai Edit

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top