„Miután megkapta a diagnózist, Annie nagyjából öt másodpercet töprengett a továbbiakon, majd közölte: »Köszönöm, doktor úr a diagnózist, most már tudom, mit kell tennem«” – idézi a BBC brit hírcsatorna Frank Soute-Zwijnenberget, Annie öccsét. „Bár akkor még egy szóval sem mondta, mégis mindketten pontosan tudtuk, hogy az eutanáziára gondol.”
Annie végül a közelmúltban halt meg 81 évesen, pontosan olyan körülmények között, ahogy azt eltervezte. „Egyszerűen mély álomba szenderült” – emlékszik vissza öccse a Before It’s Too Late című dokumentumfilmben, amelyben Annie utolsó napjait követték végig. A film, amelyet a holland rendező, Gerald van Bronkhorst jegyez, azért készült, hogy felhívja a figyelmet azokra, akik egy krónikus, a mentális állapotra ható betegség miatt kénytelenek idő előtt véget vetni az életüknek.
Ahogy az a filmből is kiderült, Annie azért döntött az idő előtti eutanázia mellett, mert félő volt, hogy a betegsége előrehaladtával nem lesz majd képes rá, hogy tisztán és egyértelműen beleegyezzen az eljárásba. Márpedig Hollandiában a beleegyezés elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki orvosi segítséggel vethessen véget az életének.
„Korábban rengeteget kirándultam, síeltem” – meséli a filmben Annie, majd hozzáteszi, szülőfalujában gyakran úgy emlegették őt, mint az Annie-t, aki folyton mozgásban van. „Ha épp ahhoz volt kedvem, reggel fogtam magam, bepakoltam a hátizsákomat, és nekiindultam a közeli erdőnek. Sokszor egész álló nap mentem. Most viszont egyedül semmit sem tudok csinálni, mert szinte folyamatosan elbizonytalanodom” – mondta, majd elárulta, azért egyezett bele a forgatásba, hogy az emberek jobban megértsék a döntése hátterét.
„Az utolsó este éppen úgy zajlott, ahogy azt Annie elképzelte: összegyűlt az egész család, megvacsoráztunk egy négycsillagos étteremben, sokat nevettünk, sírtunk, beszélgettünk, majd csendben hazamentünk. Mondanom se kell, alig aludtunk valamennyit. Nem volt könnyű azzal a tudattal álomra hajtani a fejünket, hogy Annie másnap meghal” – mondja Frank, aki ennek ellenére az első perctől támogatta testvére döntését. És nem csak ő, Annie három gyereke is.
„Borzasztó nehéz végignézni, ahogy az anyukád – orvosi segítséggel ugyan, de – megöli magát. De nem volt választásunk, ez nem a mi döntésünk volt” – mondja Anneke, Annie legidősebb lánya, majd hozzáteszi, Annie halála előtt neki és testvéreinek is nehéz időszakon kellett keresztülmenniük, a család tágabb környezete ugyanis nehezen fogadta el Annie akaratát. „Meg akartak győzni minket arról, hogy akkor cselekszünk helyesen, ha lebeszéljük anyát. Volt, aki egyenesen gyilkosnak nevezett minket azért, mert elfogadtuk és támogattuk a döntését.”
Anneke a BBC-nek beszélt arról is, édesanyja nem hitt abban, hogy eutanázia-ügyben lenne jó vagy rossz döntés. „Mindig azt mondogatta: »Nehéz meghozni azt a döntést, hogy meg akarsz halni, de ugyanilyen nehéz eldönteni, hogy történjék bármi, tovább folytatod az életedet.« Konkrétan gyűlölte, mikor valaki bátornak nevezte őt, mindig azt mondta, szerinte azok, akik azt választják, hogy együtt élnek a demenciával, legalább olyan bátrak, mint ő.”
Annie végül úgy ment el, ahogy mindig is szeretett volna: családja körében, lágy zeneszó közepette, egyszerűen álomba szenderült a kanapén. Mielőtt azonban megitta az orvos által kikevert, halálos mennyiségű altatót, még egyszer nyilatkoznia kellett arról, hogy biztosan tudja, mi fog történni vele. „Tegnap este végiggondoltam még egyszer az egészet az elejétől a végig” – mondta, majd így folytatta: „Arra jutottam, hogy ez az, amit akarok. Magam miatt. Mert ez az, ami nekem a legjobb.”
Kiemelt kép: illusztráció, iStock
