Az orosz Szputnyik V vakcinát kapta Dr. Merkely Béla

B.Esz. | 2021. Február 18.
Igazolt COVID-19 fertőzése után 3 hónappal dr. Merkely Béla is megkapta a koronavírus elleni védőoltást.

Decemberben beszámoltunk mi is arról, hogy Dr. Merkely Béla nem kaphatta meg a védőoltást, mert akkor 1 hónapja esett át az új típusú koronavírus-fertőzésen. A Semmelweis Egyetem ma közzétette,  a rektort négy másik orvoskollégájával együtt dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes oltotta be az orosz Szputnyik V vakcinával.

Dr. Merkely Béla megkapja a Szputnyik v vakcinát. Fotó: Dr. Merkely Béla Facebook oldala

A rektor hangsúlyozta: az egyetem vezetése és munkatársai ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet az oltások biztonságosságára. 

Az egyetemen 2020. december 26-án kezdték meg az oltásokat, mára a betegágy mellett dolgozó orvosok 100 százaléka, míg a szakdolgozók 92 százaléka védett, és ezzel gyakorlatilag megszűnt a koronavírus terjedése. Az 5800 egészségügyi területen dolgozó munkavállaló közül jelenleg mindössze 3 olyan szakdolgozó van távol igazolt COVID-19 fertőzés miatt, akik korábban nem kapták meg az oltást.

Az egyetem egészségügyi dolgozói közül folyamatos azoknak az oltása is, akiknek több mint három hónapja volt igazolt COVID-19 fertőzésük, és ezért engedélyt kapnak a vakcinációra. Ennek keretében kapta meg a védőoltást a koronavírusfertőzésen múlt novemberben átesett dr. Merkely Béla rektor, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója négy másik orvoskollégájával együtt. A Szputnyik V vakcinát dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes adta be a Külső Klinikai Tömbben létrehozott oltóponton 2021. február 18-án. A hírről Merkely is beszámolt Facebook oldalán:

 

A Semmelweis Egyetemen az eddigi tapasztalatok és eredmények azt mutatják, hogy köszönhetően az egészségügyi dolgozók körében jellemző 96,6 százalékos átoltottságnak, az intézményben lényegében megszűnt a vírus terjedése a betegágy mellett dolgozók körében. Jelenleg mindössze hárman vannak távol igazolt fertőzés miatt az 5800 egészségügyi dolgozó közül, ők korábban nem vették fel az oltást.

Merkely nemrég azt is elmondta, szerinte előny, hogy Magyarországon már ennyi vakcina elérhető. A rektor úgy véli, mindenki biztonságban lehetne májusra, ha két hónap alatt be lehetne oltani az embereket, éppen ezért hangsúlyozta, fontos az oltással kapcsolatos bizalom.

Kapcsolódó cikkeink

Exit mobile version