nlc.hu
Egészség

Ferenc pápa a haláról beszélt

Ferenc pápa elmondta, hogyan képzeli el a halálát

A katolikus egyházfő a stresszoldási módszereiről, a fiatalkori tüdőműtétjéről, illetve arról is beszélt, hogy Rómában, és pápaként szeretne meghalni.

Az interjút Sárközy Júlia, az MTI római tudósítója szemlézte. Mint kiderült, hogy a vatikáni honlap azt az eddig kiadatlan interjút tette közzé, amelyet Ferenc pápa még 2019-ben adott Nelson Castro argentin orvos-újságírónak az egyházfők egészségéről készülő könyvéhez. A beszélgetést a La Nacion című argentin napilap közölte, a Vatican News onnan vette át.

Ferenc pápa integet

Fotó: Pixabay

Az egészségével kapcsolatos kérdésekre válaszolva Ferenc pápa felidézte Nelson Castrónak, hogy 21 éves korában fertőzés miatt eltávolították a tüdeje egy részét, de mint mondja, akkor és később sem aggódott az egészségi állapota miatt. Hozzátette, hogy 2013-ban történt pápává választása óta sem fordult elő sohasem, hogy bármilyen nemzetközi útját vagy más külföldi programját lemondta vagy módosította volna. Ferenc pápa arról is beszélt, hogy életének egy időszakában pszichológus segítségére szorult, amikor az argentin diktatúra idején egyházi előjáróként „embereket kellett kimenekítenem az országból, menteni őket, és nem tudtam, hogyan oldjak meg nehéz helyzeteket”. Kifejtette, a pszichológus segített neki félelmei kezelésében. „Képzeljétek el, mit jelent egy embert egy pokróc alatt az autóban elrejtve három katonai ellenőrzési ponton átjuttatni (..) hatalmas feszültség volt bennem” – nyilatkozta. Megjegyezte, a terápiával megtanulta a stresszt kezelni és elkerülni a hirtelen döntéseket. Úgy vélte, minden pap számára jelentős az emberi lélek ismerete.

Elárulta, hogy amikor észreveszi magán a kapkodást, Johann Sebastian Bach muzsikáját hallgatja, mivel ez megnyugtatja és segít neki a problémamegoldásban. Az interjú végén Ferenc pápa arra a kérdésre is kertelés nélkül válaszol, hogy gondol-e a halálra, és kifejti, hogy nem fél tőle, sőt: azt is elmondja, miként képzeli el a halálát: „Hivatalban levő pápaként vagy nyugalmazott pápaként, és Rómában. Nem térek vissza Argentínába.”

Ferenc pápa március 5-én Irakba látogat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top