nlc.hu
Egészség

Évente lesz szükség koronavírus elleni oltásra?

Vakcinán innen és túl: mi lesz velünk a második koronavírus elleni oltás után?

A világ legtöbb országában intenzíven zajlanak a koronavírus elleni oltási programok, velük párhuzamosan különféle teszteket, kísérleteket futtatnak, megy a tudományos tapogatódzás, milyen jövő vár ránk az első oltási program után? Tényleg évente kell majd újra megszerezni a védettséget, lesznek szájon át bevehető, vagy inhalálható vakcinák, és tényleg keverhetjük a különféle oltóanyagokat?

Tényleg minden évben kell majd koronavírus elleni oltás?

A szakemberek szerint nem érdemes egyelőre hosszú távú védettségben reménykedni, hiszen a legígéretesebb oltásfejlesztések is csak 3-12 hónapos védettséget ígérnek. A Népszava a Salon nevű, amerikai hírportál nyomán azt írta, hogy a most rendelkezésre álló adatok abba az irányba mutatnak, hogy az influenza elleni oltáshoz hasonlóan a koronavírus-vakcina is szezonális lehet.

Mindemellett az sem biztos, hogy majd visszatérhetünk az „eredeti” kerékvágásba, miután megkaptuk a vakcina második dózisát. Az oltások hatékonysága ugyanis nem 100 százalékos, ráadásul amíg az emberek 70-80 százalékát nem oltják be, addig továbbra is nagy a veszélyeztetett lakosság aránya. Mindemellett az oltással kapcsolatos vizsgálatok csak a tünetekkel járó betegség elleni megelőzést igazolták és ma már azt is tudjuk, hogy a tünetmentes emberek továbbra is terjeszthetik a betegséget. A szakemberek szerint az már jóval reálisabb forgatókönyv, hogy a közeljövőben nem injekció formájában, hanem akár orrsprayként, vagy tablettaként is hozzájuthatunk az időszakos védettséget nyújtó vakcinához.

Az orrspray formájában beadható változatának alkalmazási lehetőségét például már vizsgálja  az Oxfordi Egyetem. Az egyetem nyilatkozata szerint a kísérletben harminc egészséges, 18-40 év közötti önkéntes vesz részt, azt vizsgálják, hogy a ChAdOx1 nCoV-19 nevű vakcina milyen immunrendszeri reakciót vált ki, ha orrspray formájában alkalmazzák. De persze vizsgálják a biztonságosságát és az esetleges kedvezőtlen reakciókat, mellékhatásokat is. Az önkénteseket négy hónapig monitorozzák, várhatóan e hónapban érkeznek majd az első eredmények.

Vakcinán innen is túl: mi lesz velünk a második koronavírus elleni oltás után?

Az orrspray formában adható influenza oltást már évek óta alkalmazzák (Fotó: Joe Raedle/Getty Images)

A QUARTZ cikke szerint a CanSino Biologics, egy kínai gyógyszergyár is március elején jelentette be, hogy engedélyt kapott a Nemzeti Orvosi Termékigazgatóságtól (a kínai gyógyszerszabályozó hatóságtól) hogy megkezdjék a Covid-19 vakcina orrspray változatának korai klinikai vizsgálatát. Amerikában pedig a Phage Novo Bio és a Precision Virologics startupok  állatkísérletek segítségével kimutatták, hogy az inhalált Covid-19 oltóanyagok biztonságosak és hatékonyak voltak.

Nem véletlenül tesztelik az orrspray verziót, a szakemberek szerint, ha a vakcinát közvetlenül a vírusfertőzés helyére juttatják el, az növelheti az oltás nyújtotta védelmet. Ráadásul könnyebben elérhetők mindenki számára, mint az injekciók, amelyhez a vakcinákat fagyasztva kell tárolni, plusz fecskendőkre és szakemberre van szükség a beadásához. Ezzel szemben az inhalálás pofonegyszerű és sokak számára jóval barátságosabb opció, mint az, hogy tűt döfjenek a karjukba, vagyis az inhalálás segítségével globálisan javulhat az oltási hajlandóság.

Egyébként nem ez lenne az első alkalom, hogy a vakcinát ilyen formában juttatják be a szervezetbe, Nagy-Britanniában, például az iskolákban beadott influenzaoltások esetében nagy sikerrel alkalmazzák az orrsprayszerű vakcinákat.

Csak idő kérdése tehát, hogy a jövőben orrspray vagy tabletta formájában alkalmazható oltások is megjelennek a koronavírus elleni vakcinák között.

Tényleg keverhetők lesznek majd a vakcinák?

Talán kicsit hihetetlennek hangzik, de közel az az idő is, amikor a különféle vakcinák kombinálhatók lesznek. Duda Ernő immunológus még március elején azt nyilatkozta, hogy teljesen mindegy, hogy ugyanazt az oltást kapja-e másodszor, vagy egy másik cégnek a vakcináját. A szakember elmagyarázta, hogy az úgynevezett vektorvakcinák esetében (mint amilyen az AstraZeneca vagy a Szputnyik), másodszor az ember más oltást kap, mint amilyen az első volt, hiszen ekkor nem a vektor ellen kell a védettséget kialakítani, hanem a koronavírus ellen. „Épp ezért mindegy, hogy az emlékeztető oltás ugyanattól a cégtől jön-e vagy sem, pontosan ugyanolyan hatásos lehet az egyik, mint a másik”– mondta a szakember a Kelj Fel Jancsi című műsorban.

A Telex azt írja az egyik átfogó cikkükben, amely a vakcinakoktélokról szól, hogy a kombinációk vizsgálata jelenleg is zajlik, szintén az Oxfordi Egyetemen indult el a a Com-CoV névre hallgató kísérlet, amely során az AstraZenecáéval és a Pfizer-BioNTechével próbálkoznak. A kísérletre jelentkező önkéntesek egy része előbb AstraZenecát majd Pfizert, mások előbb Pfizert, utána AstraZenecát, megint mások vagy csak AstraZeneca-Astrazeneca vagy Pfizer-Pfizer kombinációt kapnak. A teszt végén mindenkitől vért vesznek április tájékán, majd összehasonlítják, hogy melyik kombináció alapján alakulhatott ki a legnagyobb immunitás.

A brit kísérlet mellett már nemzetközi együttműködés is van, a Szputnyik V-t kifejlesztő Gamaleja Intézet az AstraZenecával együtt vizsgálja, hogy együtt, vagy különféle sorrendben, hogyan hatnak. Azerbajdzsánban el is indult egy nemzetközi vizsgálat, ahol az önkéntesek vegyesen kapnak a Szputnyik V-ből és az AstraZeneca-vakcinából. A CEPI nevű nemzetközi vakcinakoalíció egyik vezetője, Dr. Jakob Cramer szerint nem pusztán a vírusvektor-alapú vakcinákat, hanem az egyes típusokat is érdemes keverni egymással. Akkor is hasznos lehet a kombinálás, ha két eltérő vakcina vagy vakcinatípus beadása nem ad nagy előnyt, ugyanakkor semmiféle kárt sem okoz, mindenki azt kaphatja, ami éppen van, és máris gyorsulhat a rendszer. 

Az nlc szerkesztősége buzdít mindenkit, hogy ha hívják, menjen és oltasson, fogadja el a vakcinát. A mellékhatások könnyed megfázásnak tűnhetnek a kórházi lélegeztetéshez képest. Ahogy azt rengeteg szakember megfogalmazta már: csak az oltással vethetünk véget a világszerte tomboló koronavírus-járványnak.

Kapcsolódó:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top