Bárkit beoltanak, csak ne kelljen kidobni a megmaradt vakcinákat

Farkas E. Lina | 2021. Április 19.
Facebook-csoportokban vadásznak a fiatalok lepattanó vakcinákra.

Közösségi csoportokban vadásznak fiatalok a „lepattanó” oltásokra, Újbudán és Telkiben ez a módszer bevált – írja a Blikk.

„Húsvét után, kirándulásból hazajövet hívott fel a gyógyszerész barátom, hogy most kapott oltást a Szent Kristóf rendelőintézetben, és amikor eljött, kiszólt neki a nővér, hogy többen nem jöttek el a megkapott időpontra, szóljon az ismerőseinek, mert a hivatalos rendelési idő után azonnal beolthatják őket” – mesélte a lapnak Nyoszoli Ákos operatőr, aki azonnal írt több barátjának, ismerősének. Ákos szerint az sem volt fontos, hogy XI. lakos-e, bárki megkaphatta a megmaradt vakcinát.

Facebook-csoportok vakcinavadászathoz

Budajenő és Telki környékén nyílt FB-csoportot hoztak létre, hogy így tudják a helyieket értesíteni, ha valahol „lepattanó” vakcina akad.  Gyakori, hogy a háziorvosok nehezen elérhetők, ezért a lakók próbálják az információkat maguk között áramoltatni. A telki csoportban nemrég kommentháború is kialakult, hogy mennyire nem rendelkezik a lakosság semmiféle támponttal, hogy ki mikor kerül sorra. A vita odáig fajult, hogy beszállt a háziorvos asszisztense is. Ennek hatására végül rendszeressé és nyilvánossá vált az oltási behívások rendje – mesélt a helyzetről a fiatalember, aki abban bízik, hogy hamarosan mindenki sorra kerül.

Fotó: Fotó: Unsplash

Kapcsolódó:

Exit mobile version