Az indiai mutáns ellen is védhet a Pfizer-vakcina, de kell belőle egy harmadik adag

nlc | 2021. Április 28.
A BioNTech vezérigazgatója szerint a Pfizer/BioNTech-vakcina minden bizonnyal a koronavírus indiai változata ellen is véd.

Minden bizonnyal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Indiában felbukkant változata ellen is véd a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcina – jelentette ki a német cég vezérigazgatója szerdán.

Ugur Sahin onkológus, a BioNTech társalapítója egy online sajtótájékoztatón elmondta, hogy elkezdték a vizsgálatokat és „nem aggódnak”, arra számítanak, hogy készítményük az indiai változattal szemben is hatékony.

Várakozásaikat a többi között arra alapozzák, hogy vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első, vuhani változattal szemben, amely ellen eredetileg kifejlesztették.

Ez is érdekelhet Megnézem

Az oltás beadása után előfordult szívizom-gyulladásos izraeli esetekről elmondta: egyelőre nem találtak arra utaló adatokat, hogy a népességet jellemző előfordulási aránynál nagyobb gyakorisággal jelentkezik szívizomgyulladás a készítményük használata után. Az elemzést még nem fejezték be.

Arról is szólt, hogy szükség lesz majd frissítő oltásra a készítményük második adagjának beadása utáni 9. és 12. hónap között, később pedig valószínűleg egy emlékeztető oltásra is, évente vagy másfél évente.

Ugur Sahin szerint Európában majd csak a május vége és június vége közötti időszakban kellene számottevően lazítani a korlátozásokon, mert ezekben a hetekben éri el az 50-60 százalékot a beoltottak aránya. Hozzátette, hogy Európa júliusban, legkésőbb augusztusban eléri a közösségi immunitást.

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI / Mohai Balázs)

Mi lesz velünk az oltás után?

Exit mobile version