7 országban már működik az uniós védettségi igazolvány

Farkas E. Lina | 2021. Június 02.
Május 20-án született meg a politikai megállapodás az Európai Parlament és a Tanács között, és ma lépett működésbe a technikai alapját képező, két hónap alatt lefejlesztett rendszer, amely lehetővé teszi az igazolványok QR-kódjainak a leolvasását.

Július 1-től lesz kötelező bevezetni a koronavírus elleni védettség uniós igazolási rendszerét, hét országban már el is kezdték kiállítani az első igazolványokat – írja az Európai Bizottság közleményében.

Május 20-án született meg a politikai megállapodás az Európai Parlament és a Tanács között, és ma lépett működésbe a technikai alapját képező, két hónap alatt lefejlesztett rendszer, amely lehetővé teszi az igazolványok QR-kódjainak a leolvasását. 

Az uniós védettségi igazolványon szerepel majd a tulajdonos által megkapott vakcinával kapcsolatos összes információ, vagy, hogy az illetőnek van-e érvényes Covid-tesztje, illetve korábban átesett-e már a betegségen. Az uniós állampolgárok akkor válthatják ki az igazolványt, ha ebből a háromból valamelyik feltételnek megfelelnek. A dokumentum hivatalos neve EU Digital Covid certificate (korábbi nevén Digital green certificate).

Az uniós igazolvány három esetben jár:

A Bizottság tájékoztató szerint Magyarország még nem áll készen technikailag, hogy csatlakozzon a rendszerhez, nálunk a tesztfázis folyik. A 27 tagországból összesen négyen járnak ebben a cipőben – rajtunk kívül Finnország, Szlovákia és Szlovénia –, a többiek már készen állnak vagy bele is vágtak a rendszer használatába, írja a Telex. Lesz egy hathetes türelmi idő is azoknak az országoknak, amelyek nem tudnak július 1-jéig felkészülni.

Egyelőre hét ország döntött így: Bulgária, Csehország, Dánia, Németország, Görögország, Horvátország és Lengyelország, azaz náluk már mától megkezdődik az uniós igazolványok kiállítása. A következő napokban-hetekben várhatóan további országok is csatlakozni fognak már a határidő előtt a rendszerhez.

Fotó: Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Kapcsolódó

Exit mobile version