A magyarok 54 százalékát oltották be eddig, és ha azokat is hozzávesszük, akik már átestek a betegségen, 60 százalék fölötti lehet a lakosság teljes immunitása – mondta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, hogy 3,7 millióan már a második oltásukat is megkapták, közülük 8193 ember betegedett meg a koronavírustól. Ha a második oltást követő 7. naptól nézzük a fertőzötteket, akkor ez a szám 7152.
A második oltása után 524 ember halt meg Magyarországon, 7 napon túl pedig 455-en.
Gulyás beszélt a védettségi igazolványokról is. Azt mondta:
a magyar védettségi igazolvány digitális verziója június 15-ig tartalmazni fogja az oltás típusát és mindkét oltás dátumát, így megfelel majd az uniós szabályozásoknak.
Hozzátette: nincs technikai akadálya annak, hogy július 1-jétől Magyarországon is lehessen használni az uniós igazolványt, a kormány pedig bízik abban, hogy a magyar védettségi igazolványt is el fogják fogadni az unióban.
Elhangzott az is, hogy a kormány gondolkozik azon, hogy az egészségügyi dolgozók többletszabadságot kapjanak a járványban végzett munkájuk elismeréseként.
Ez volt egyébként az utolsó online kormányinfó, a jövő héten már újságírók előtt tartják a tájékoztatót.
Védettségi igazolvány az nlc-n:
- 7 országban már működik az uniós védettségi igazolvány
- Az is mehet szabadstrandra, akinek nincs védettségi igazolványa