nlc.hu
Egészség

Dohányzás elleni háború Nagy-Britanniában

A britek nem riadnak vissza, még elrettentőbbé tennék a dohányzást

Olyan helyen tűnnének fel ijesztő feliratok, ahol eddig nem lehetett találkozni velük.

Egy elkészült törvényjavaslat szerint Nagy-Britanniában a cigarettásdobozokra tett elrettentő képek és feliratok mellett magukra a cigarettákra is nyomtatnának a leszokásra buzdító szövegeket. A tervek szerint többek között olyan rövid feliratok kerülnének fel minden szál cigire, mint például a szokásos „A dohányzás öl” vagy hogy „Nincs szükséged rám”– írja a hvg.hu

A javaslatot George Young konzervatív politikus nyújtja be hétfőn, és bízik benne, hogy minél hamarabb el tudják fogadtatni a törvényt. A tervezet részleteit néhány nappal azt követően hozták nyilvánosságra, hogy több párt egyszerre felszólította a kormányt, hogy szigorítsa a dohánytermékek árusításának feltételeit, és 18 helyett a jövőben csak 21 éves kortól vásárolhassanak a fiatalok legálisan dohányárut. Az ötletet több füstmentes életért küzdő civil szervezet is jónak tartja.

A britek komolyan veszik a dohányzás elleni háborút, például egyre több önkormányzat tiltja be azt, hogy a teraszokon dohányozni lehessen. 

cigaretta

Fotó: Pixabay

Élj dohányzásmentesen!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése