nlc.hu
Egészség

Mozgássérült fiút bántalmazott az osztálytársa

Mozgássérült fiút vertek meg az egyik pécsi speciális iskolában

A bántalmazó diákot kirúgták az iskolából.
mozgássérült

Mozgássérült fiút vertek meg az egyik pécsi speciális iskolában – számolt be az RTL Híradó. A 15 éves nyitott gerinccel, dongalábbal és inkontinenciával született tanulónak először fenyegető üzeneteket küldött az egyik osztálytársa, aki később már ütött is a gyanú szerint.

A mozgássérült fiú az utóbbi időben több műtéten is átesett, az állapota miatt jár speciális iskolába, ahol az egyik osztálytársával kerül konfliktusba. “Elkezdett ütni, arcra. Kettő állast és kettő pofont” – vallotta be az RTL Híradó riportjában a megvert diák, aki először nem mert beszélni odahaza a történtekről, aztán anyukája megtalálta a fenyegető üzeneteket fia telefonján.

A bántalmazott fiú anyját sokkolták a történtek. “Gyomoridegem volt teljesen, nem aludtam semmit” – nyilatkozta Bakonyi Hajnalka, aki szerint az iskola belső ügyként kezelte a verekedést, nem szólt a szülőknek a történtekről. Azt mondták azért, mert a gyerekekkel már megbeszélték a konfliktust. Az anyuka azonnal bement az iskolába és amikor azt mondta, hogy feljelentést tesz, szerinte alá akartak íratni vele egy jegyzőkönyvet, amelyben az is szerepelt, hogy lezártnak tekintik az ügyet. Állítása szerint addig nem akarták kiengedni az épületből, amíg ezt meg nem tette.

Az asszony feljelentést tett a rendőrségen.

Az RTL Híradó megtudta a Baranya megyei Rendőr-főkapitányságtól, hogy kihallgatták a bántalmazó diákot, aki beismerte tettét. Ellene könnyű testi sértés minősített esete miatt nyomoz a pécsi rendőrkapitányság.

Az RTL Híradó úgy értesült, a bántalmazó diák már nem az iskola tanulója, a történtek után elbocsátották.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top