„A férfiak biológiai órája is ketyeg” – hogyan lehet spermiumokat tároltatni hosszú távon? (x)

K. Z. | 2021. December 03.
Manapság jellemző, hogy amikor egy férfi nemzőképessége a csúcson van, még nem gondol a gyermekvállalásra. Amikor viszont már nagyon szeretne utódot, előfordul, hogy cserbenhagyja a szervezete. Érdemes előre gondolkodni, időben spermaanalízist végeztetni, és akár már harmincéves kor körül eltároltatni az ivarsejteket – mondja dr. Száraz Leonóra, a Krio Intézet tudományos igazgatója.

November a Férfiegészség hónapja, aminek már önmagában üzenetértéke van: szükség van ilyen hónapra, merthogy a férfiak a mai napig nem elég egészségtudatosak, a nőkhöz képest ritkábban járnak szűrésekre, és ha tüneteik vannak, később, akár már rosszabb állapotban jutnak el orvoshoz. Hajlamosak tehát halogatni az egészségügyi problémák feltárását.  

Az egyik ilyen legfontosabb, legérdekesebb terület az andrológia, vagyis a férfi reprodukciós szerveivel és funkcióival, illetve a rájuk jellemző urológiai problémákkal foglalkozó tudományág.

Nemzőképesség, szexuális teljesítőképesség: tulajdonképp kellemes témák – egészen addig, amíg nincs gond e téren. Mint annyi esetben, itt is a megelőzés lenne a lényeg, de sajnos ott a paradoxon: azok, akik akkor is húzódozva fordulnak szakemberhez, ha már nagy a baj, még nehezebben gondolkodnak előre, amikor még semmi problémájuk nincsen.

Változott-e mára a férfiak egészségtudatossága (hiszen évről évre számos kampány célozza ezt)?

dr. Száraz Leonóra, a Krio Intézet tudományos igazgatója. A  KRIO Intézet Zrt. 1998-ban az első hazai spermabankként kezdte meg működését, olyan speciális szolgáltatást nyújtva, amely lehetővé teszi a hímivarsejtek saját célra történő tárolását.

 

A helyzet bár lassan, de változik. Fiatalkorban még nem ezzel vannak elfoglalva a férfiak. Nem csoda, hogy amikor tőlünk spermaanalízist igényelnek, általában egy női hang szól bele a telefonba. Az édesanya, házastárs, élettárs vagy barátnő teszi meg az első lépést, aztán – úgy tapasztaljuk – a férfiak is belátják, érdemes eljönni hozzánk. Kapcsolatfelvételre egyébként online is van lehetőség.

Mi lehet az oka ennek a távolságtartásnak?

Sok minden keveredik a fejekben. Sokan nem tudják például, hogy a szexuális aktivitás nem egyenlő a  nemzőképességgel. Ráadásul, ha az utóbbival probléma van, annak nincsenek látható jelei – erről csak egy spermaanalízis tud képet adni.

Vagyis mintát kell adni, amitől sokan szintén ódzkodnak.

A férfiak szemérmesek, aggódnak, hogy valami kínos dolog történik majd. Talán az állami intézmények képe él a fejükben, ahol a folyosó végén van a mosdó, végig kell menni a mintával, és hasonlók. Nálunk ez nem így megy, hiszen ez egy magánintézet; igyekszünk kényelmes, nyugodt körülményeket teremteni, rutinnal és kedvességgel átsegíteni őket az első lépésen. Így a mintaadás általában sikeres, ugyanakkor otthonról hozott mintát is elfogadunk. Természetesen ügyelünk a maximális diszkrécióra is.

Pontosan mi történik a leadott mintával?

A spermaminta harminc perc után kerül mikroszkópos vizsgálatra. Nézzük a sejtek mennyiségét, koncentrációját, morfológiáját, megfigyeljük a térfogatot, a viszkozitást (ugyanolyan alapos vizsgálat történik, mint a klasszikus nemzőképességi vizsgálatok esetében, például egy meddőségi központban). Előtte három-ötnapos szexuális önmegtartóztatás javasolt, mert a minta akkor mutatja legpontosabban a nemzőképességet – akkor van a csúcson a spermiumok száma és a mozgékonyságuk is. Szintén jelzésértékű lehet a fehérvérsejtek száma, ez gyulladásos tevékenységre utalhat a szervezetben, ami a nemzőképességet is visszaveti. Az ondó minősége tulajdonképp a férfiegészség biológiai indikátora. A vizsgálat 30-45 percet vesz igénybe, az eredményt meg lehet várni, és részletesen átbeszéljük.

Ez nem lehet könnyű abban az esetben, ha nem túl jó híreket kell közölni.

Kevésbé jó eredmény esetén is számos lehetőség van. Az analízis eredményét ilyenkor javasoljuk megmutatni andrológusunknak, akivel átbeszélik a megoldási utakat, az esetleges kezelés részleteit.  

Van-e értelme tároltatni egy ilyen mintát?

Feltétlen. Hiszen reprodukciós kezelés esetében egyetlen normál morfológiájú spermiummal is össze lehet hozni egy terhességet. Persze meg lehet tenni azt is, hogy az érintett változtat az életmódján, „dolgozik” egy kicsit a javuláson, és utána tér vissza. Ha viszont valakinek tökéletes mintája van, azt pláne érdemes rögtön fagyasztani, hiszen az tíz év múlva is ugyanolyan minőségű lesz. A jövő kiszámíthatatlan, a gyermekvállalásnak nem kell feltétlenül annak lennie! Gondoljunk csak bele: a nők számára nem engedi ezt az egészségügyi törvény, míg a férfiaknak megvan a lehetőségük rá. Érdemes tehát élni vele!

Úgy tudni, többen a Covid-vírus, illetve az oltás miatt gondolkodtak el a dolgon.

Igen, voltak ilyen megkeresések, de az az igazság, hogy nem emiatt kellene előre gondolkodni, és spermatárolást kérni saját célra. Tulajdonképpen bárki számára indokolt lehet eltárolni az örökítőanyagot, sőt, kimondottan azoknak érdemes, akik még fiatalok, egészségesek – a jövőre tervezve. Hiszen nem kell betegség ahhoz, hogy romoljon a nemzőképesség, sajnos az életkor, a környezeti ártalmak és az életmód (elhízás, kevés vagy éppen extrém sport, szűk nadrágok, gyógyszerszedés, szaunázás…) is veszélyeztetheti. Ha meddőséget emlegetünk, akkor a többség még mindig a nőkre gondol, pedig negyven százalékban a férfinél található az ok. Az Egészségügyi Világszervezet több mint száz olyan tényezőt tart nyilván, amelyek előidézhetik a meddőséget. Ezek sokfélesége jól mutatja, mennyire sérülékeny a férfiak nemzőképessége. Nem csoda, hogy az elmúlt évtizedekben ötven százalékkal csökkent a spermiumok átlagos száma. De ami konkrétan a Covid-fertőzést illeti, azzal kapcsolatban nincs végleges válasza a tudománynak; még vizsgálják a hatását a nemzőképességre.

A férfiak talán azért nyugodtabbak, mert arra látunk példákat, hogy egy férfinak akár hatvan- hetvenéves korában gyermeke születik, míg a nőknél negyvenöt körül „bezárul a kapu”.

Az igazság az, hogy a férfiak biológiai órája is ketyeg, ők sincsenek életük végéig a topon. A tesztoszteronszint harminc-harmincöt éves kor körül állandósul, utána csökken, és vele a spermiumok száma, valamint motilitásuk is romlik. Vagyis a küszöb ugyanaz, mint a nőknél. Arról nem beszélve, hogy ha mindketten idősebbek, akkor „lerontják egymás esélyeit”. Negyven felett ez már csak néhány százalékos. Természetesen vannak kivételek, de ez a jellemző.

Ezek alapján ön pontosan hány éves korban ajánlaná a szolgáltatást?

A spermaanalízis ideális időpontja huszonöt éves kor körül van. Az eltároltatásra pedig a harmincéves kort mondanám, akkor vannak a férfiak a „csúcson”. Ha csak akkor derül ki a probléma, amikor valaki már nagyon szeretne gyereket, és régóta hiába próbálkozik, esetleg már késő. A minta felhasználható lesz akár inszeminációra, akár lombikbeavatkozásra – több esetben is.

Nincs „szavatossági idő”?

Nincsen. A mintát folyékony nitrogéngőzben, mínusz 150 fok alatti hőmérsékleten tartjuk, így nem öregszik.

Hallani extrém jogi eseteket, amikor valakinek az anyagát halála után szeretnék felhasználni.

Erre Magyarországon nincsen mód. Mindig a férfi köt szerződést, ami az egészségügyi törvény rendelkezése szerint csak az ő elhunytáig szólhat. Akkor a mintát meg kell semmisíteni.

Exit mobile version