2020. Január 28.

Prosztatarák: nem csak a végbélen keresztül végzett vizsgálat létezik

Senki nem szereti, ha egy idegen felnyúl a fenekébe, még ha az illető egészségügyi alkalmazott is. Viszont meghalni sem túl jó dolog. Úgyhogy a férfiak igazán lehetnének tudatosabbak, ha rákmegelőzésről van szó. Főként, ha első vizsgálatnak elég egy tűszúrás is az ujjbegyen.

Kempf Zita

Hatvan férfi áll az üzemcsarnok félkész termében. Építőmunkások az építkezésről. Már vége az ebédszünetnek, de most kicsit meghosszabbította a művezető. Velük szemben egyik társuk letolt gatyával, jégeralsója a bokájánál. Egy középkorú hölgy a férfi alhasát tapintva magyaráz. A kezdeti vicceskedés már elült, a férfiak egyre koncentráltabban figyelnek.

A jelenet szürreális, de hasznos.

„Kiemelem a hangadót”

Módisné Vadon Éva az országot járja, cégekhez és egészségnapokra száll ki azért, hogy egyrészt szűrje a férfiakat prosztata- és hererák szempontjából, másrészt egészségvédelmi előadásokat tartson – bemutassa például a here-önvizsgálat szakszerű menetét. „Azért nem rögtön ezzel indítok – mesél. – Először elmagyarázom, mi az a PSA-érték, hogyan lehet mérni, és mi minden miatt lehet magas. Beszélek a férfiakat érintő ráktípusokról, és arról, hogy mit lehet tenni védekezésképpen. Aztán jön az önvizsgálat, azt nagyon bírják. Na jó, első alkalommal szakadt rólam a víz, de megcsináltam. Tudod, már ahogy megjövök, megy a humorizálás, a provokálás. Na, akkor én a legnagyobb szájút kiemelem a csapatból és levetkeztetem.

Á, dehogy van zavarban. Inkább büszke rá, hogy rajta mutatom meg, és ez a többieknek is sokkal érdekesebb, mintha lufikkal vagy hasonlókkal menne.

Éva (vagy „prosztatás Évi”, ahogy néhol emlegetik) egyébként belgyógyász-endokrin szakápoló, főállásban az ORFI immunológiai és biológiai terápiás nővére. Egy kiszálláson talált rá Honti Dániel, a MentsManust Egyesület aktivistája, aki akkor már évek óta azon ügyködött, hogy a férfiak megértsék, milyen fontos az egészségük, főként a megelőzés.

Félreértelmezett hiúság

„Amikor egy kisfiú elesik, azt mondják, ne sírj, katonadolog. Ez aztán beépül a tudatalattiba, és a férfiak felnőve is úgy gondolják, ők sérthetetlenek, de legalábbis a külvilág ezt várja el tőlük – magyarázza Dániel. – Úgyhogy olyan nincs, hogy ők megbetegedjenek. Persze ha mégis megtörténik, akkor megijednek, és »gyerekké válnak«. Képesek még a feleségüknek is megtiltani, hogy bárkivel beszéljen a bajukról. Viszont amíg nincsenek tünetek, addig nem aggódnak. Sőt, ha vannak, sokan akkor is csak legyintenek: majd elmúlik. Régebben én is így voltam vele, de amikor apa lettem, minden megváltozott. Megértettem, hogy nekem, mint családfőnek, rettentő fontos szerepem van. Egyrészt nem eshetek ki a munkából, másrészt én leszek a minta a gyerekemnek.

Meg akarom tanítani neki, hogy az egészség nem játék, és nem is magától értetődő adottság. Foglalkozni kell vele, a rombolása helyett megfelelően enni, sportolni, pihenni és persze szűrésekre járni.

Nagyjából vele egy időben ugyanerre a gondolatra jutott Paul Ágnes kommunikációs tanácsadó: a nőket még csak-csak rá lehet venni, hogy rendszeresen vizsgáltassák magukat, a férfiaknál viszont ez szinte lehetetlen kihívásnak tűnik. „A nők mindig is jobban figyeltek magukra – mondja Ágnes – sőt, általában a párjukat is ők küldik orvoshoz. De az már tizenegy éve is feltűnő volt, hogy a prevenció itthon mennyire nincs homloktérben. Egy ismerősöm akkor jött haza Hollandiából, és elmesélte, hogy volt egy bajuszbulin. A férfiak novemberben megnövesztik az arcszőrzetüket, mondhatni, az arcukon hordják az öngondoskodás szimbólumát. Ezzel próbálják felhívni a figyelmet a férfiegészség védelmére. Ez a Movember mozgalom, ami Ausztráliából indult, de ma már rengeteg országban működik. Azt mondtam, na, ez fontos téma, el kell kezdeni itthon is! Danival és Becsei Timi barátnőmmel és kolléganőmmel megszerveztük az első adományozó bulit.”

Fotó: MentsManust Facebook

Azóta minden évben van itthon is Movember, most már a MentsManust Egyesület keretein belül. Az összegyűlt pénzt Ágnesék az Onkológiai Intézetnek, a Rákligának adományozzák. Négy évvel ezelőtt megvették az első PSA-gépet is, amellyel elvégezhető a diagnózishoz vezető első lépés. Négy nővérrel dolgoznak együtt: ők lettek a „Prosztatakommandó”.

Olyasmi ez, mint a vércukorszintmérés (csak itt az úgynevezett PSA-szintet nézik): egy szúrás az ujjbegyen, és a vér elemzéséből következtetni lehet arra, van-e gyulladás, rákmegelőző állapot a szervezetben. „Három év alatt 11 ezer férfit szűrtünk le az ország harminc pontján, és több mint húsz ember életét mentettük meg. Picik vagyunk, de annál hatékonyabbak” – mondják.

Valóban kicsik, és kizárólag civil alapon működnek, de még így is ez az ország legnagyobb férfiegészség-mozgalma, saját honlappal, közösségi oldallal, jó sok tartalommal. Dániel azt mondja, a férfihiúság hozza létre a pajzsot, de a rést is, amin keresztül bejut az üzenet. „A férfiak nagyon érzékenyek a potenciával kapcsolatos kérdésekre. Ha ezt érzik veszélyben, akkor talán cselekszenek – márpedig egy ilyen daganatos megbetegedés a nemi életet is veszélyezteti. Én hiszek abban, hogy minél inkább egyensúly van az életünkben, annál védettebbek vagyunk. Engem kopaszsággal áldott meg a sors, novemberben legalább több szőr van a fejemen” – nevet.

Tévhit

Sokan még a prosztatavizsgálat gondolatától is irtóznak – elsősorban azért, mert – tévesen – úgy tudják, hogy az rektálisan, vagyis a végbél felől, manuális vizsgálattal történik. Ezzel szemben erre csak akkor van szükség, ha a sima vérvétel rossz eredményt mutat. Ám a „felnyúlás” még ilyenkor is kiváltható ultrahanggal, de vizeletből is sok információ nyerhető.

„Velem kilenc éve kezdődött ez az egész – meséli a hatvankilenc éves Molnár László. – Semmilyen tünetem nem volt (ma már tudom, hogy ha van, akkor már nagy a baj). Annyi volt, hogy a szűrésen az átlagnál kicsivel magasabb PSA-t mértek nálam. Én nem is foglalkoztam volna a dologgal, csak a feleségemnek köszönhetem, hogy utánajártam. Kiderült, hogy prosztatarákom van. Szerencsére időben meg tudtak műteni, nem volt szükség utókezelésre, és azóta teljes életet élek.”

Molnár László

László a kezdetekkor titkolta a betegségét, ma már viszont felvállalja, sőt aktivistaként maga is tevékenykedik a MentsManust-ban. Elmeséli saját történetét, illetve próbál lelket önteni a frissen diagnosztizáltakba. „Kétféle ember van. Az egyik a rossz hírre is legyint, hogy majd az orvosok megoldják. A másik bepánikol. Próbálom őket a középútra terelni.”

A fiatalok sem védettek

Thuróczy Bertalan esete azt is megmutatja, mi történik, ha valaki túl sokáig halogat. Ő például csaknem egy éve észlelt jeleket, tudta, hogy valami nem stimmel, de valahogy azt képzelte, huszonegy évesen nem lehet komoly betegsége. Ehhez képest jobb oldali hererákkal diagnosztizálták, amikor végre orvoshoz fordult. Addigra azonban már áttéteket találtak a hasában és a nyaki nyirokcsomóiban is, így a műtét nem volt elég a gyógyuláshoz, muszáj volt kemoterápiára mennie. „El sem akartam hinni. Mintha csak egy rossz rémálom lenne. Először úgy gondoltam, nem vállalom a kezelést. Féltem attól, hogy majd nem lehet gyerekem, hogy mi lesz az egyetemmel, amiért olyan sokat tanultam és küzdöttem… ekkor az orvos szájából elhangzott a mondat, hogy ha nem vállalom a kezelést, akkor hiába készülök mérnöknek.”

Úgyhogy Bertalan az egyetem mellett küzdötte végig a kezeléseket. „A fizikai gyógyulás egy dolog, a lelki rész kritikusabb.

Az ember elviseli, hogy kihullik a haja, hogy hányingere van, hogy legyengül. De lelkileg ebben az életkorban nagyon nehéz elfogadni egy ilyen betegséget.

Szerencsére az emberi akaraterő hihetetlen tartalékokkal bír. De ha láttam volna magam előtt egy jövőképet – hogy vissza lehet térni az életbe a kezelést követően, hogy lehet az embernek családja, sportolhat, dolgozhat, boldogan élheti az életét –, akkor sokkal könnyebb lett volna lelkiekben elviselni a kezelést.”

Thuróczy Bertalan (Fotó: magánarchívum)

Ezért Bertalan ma másoknak – főként fiatal srácoknak – próbál segíteni minél több információval és biztatással.

„A legfiatalabb ember, akit én szűrtem ki, huszonkét éves volt – meséli Vadon Éva. – Rá két hétre meg is műtötték, és ma már panaszmentes. Ezért mondom, hogy menjenek szűrésre a fiatalok is, de negyven felett már évente indokolt.”

A prosztatarák lényegében a mirigysejtek rosszindulatú burjánzása, amely évente akár kétezer férfi halálát okozza. Ez a második daganatos halálok náluk a tüdőrák után. Főként az idősebbek betegsége, a kor előrehaladtával egyre nő a kockázat. Korai felismerésnél a túlélési arány 98, később viszont már csak 26 százalékos. Fő veszélyét az adja, hogy képes áttétet adni, elsősorban a csontrendszerbe.

A hererák a here rosszindulatú daganata, mely leggyakrabban fiatal férfiaknál vagy akár gyermekeknél jelentkezik. Magyarországon évente mintegy négyszáz új páciensről tudunk. Mindkét betegség szűrését a helyi szakorvosi rendelők is végzik, beutaló sem kell hozzá.

Éva azt mondja, a magyarok nem túl jól étkeznek, viszont sokat dolgoznak, és elég stresszesek, ami összességében „elég »jó« alap a here- és a prosztatarákhoz”. Ennek ellenére megerősíti, hogy nem féltjük eléggé az egészségünket. Ott vannak például az építőmunkások, akikről a cikk elején esett szó. Mint mondja, nem igazán foglalkoznak a témával, pedig a testükkel dolgoznak. „Reggeltől ötig kint vannak szabadtéren, nehéz melót végeznek. Mire hazaérnek, elfáradnak, nincs kedvük mindenféle vizsgálatra járni… de járok irodai dolgozók közé is, és azt kell mondjam, egy idő után érdeklődők, sokszor egészen felkészültek a témában.”

Említettük, hogy a PSA-vérvizsgálat csak az első lépés. Ha valakinél gyanús eredményt találnak a nővérek, annál többet nem tudnak tenni, mint hogy javasolják az illetőnek: menjen el szakorvoshoz, és járjon utána az okoknak. Azt azonban ritkán tudják meg, hogy az illető „szót fogadott-e”. „Egy családi napon előfordult, hogy valakinél extrém magas számot mértünk, olyat, ami komoly gyulladásra utal. Két hónap múlva jártam arra újra, és az illető munkatársa kérdezte, mennyire kell komolyan venni egy ilyen eredményt. Merthogy a főnöke azóta sem ment orvoshoz…”

Éva ekkor nem szégyellt rátelefonálni a férfire, aki épp Horvátországban nyaralt. A rábeszélésére hazajött, és még épp időben meg tudták műteni rosszindulatú daganattal.

Ő azt a képet ápolta magában, hogy a férfiközösség erős tagja. Ezzel nem fért össze az, hogy gyengesége, betegsége legyen. Inkább tudomást sem vett róla.

Az igazi kihívás

Ám Évának van ennél fájdalmasabb esetpéldája is – a saját férjéé. Párja már túl volt az ötvenen, amikor kiderült, hogy nála is baj van. „Én szűrtem ki őt – mondja Éva, de saját férjét sem könnyen vette rá a vizsgálatra. – Sajnos a tumor egyik pillanatról a másikra is kialakulhat.”

A műtét nem volt eredményes, ezért az orvosok sugárkezeléssel próbálkoztak – ma már elmondható, hogy sikerrel. „Nagyon aggódtam érte, és most már büszke vagyok rá, mert sokszor jön velem a rendezvényekre, és elmondja a történetét. Sokan nagyobb bizalommal vannak egy férfival szemben, főleg, ha érintett.”

Éva és férje (Fotó: magánarchívum)

Éva egyik pozitív esetét sem feledi, de van, akinél ez fordítva is igaz. „Az első ember, aki december 24-én felhív, az mindig Kocsis Jani bácsi Földvárról. Miatta és a hasonlók miatt érezzük azt, hogy nincs megállás, csinálnunk kell ezt a munkát, most már nem hagyhatjuk abba. Csak nagyon szeretnénk egy szűrőbuszt, és egy helyet, ahova vissza tudjuk rendelni a pozitív eseteket utólagos vizsgálatra.”