nlc.hu
Egészség
Oltás és omikron

Szlávik: 3 oltás abszolút védelmet ad az omikron ellen

Szlávik János szerint tudomásul kell venni, hogy az omikron ellen a három oltás abszolút megvéd attól, hogy súlyos állapotba, netán intenzív osztályra vagy lélegeztetőgépre kerüljünk.

Magyarországon az intenzív osztályokon döntő többségben oltatlanok fekszenek – mondja Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

A negyedik oltásról azt mondta, már zajlik a kidolgozása annak, hogy pontosan kiknek javasolják, de ahol már bevezették, ott elsősorban a hatvan éven felülieknek, a krónikus betegeknek, a daganatos betegeknek és az immunhiányosoknak adják.

Oltás

3 oltás segít (fotó: Pixabay)

Közölte azt is,  több embert képes megfertőzni a koronavírus omikron variánsa, de az eddigi tapasztalatok szerint enyhébb tünetekkel jár a betegség. Az omikron elsősorban felsőlégúti panaszokat okoz: krákogással, torokfájással, náthával és ízületi fájdalommal jár a fertőzés, míg a tüdőt kevésbé terheli. Sokkal többször találkoznak a szakemberek teljesen tünetmentes fertőzöttekkel is, mint a korábbi variánsok esetében – tette hozzá.
    
Az oltások hatékonysága elsősorban abból látszik, hogy az oltottaknál általában enyhe a betegség lefolyása, viszont az omikron továbbra is veszélyes azokra, akik egyáltalán nincsenek beoltva – hívta fel a figyelmet Szlávik János.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top