nlc.hu
Egészség
Brutálisan hosszúak a műtéti várólisták

Több mint két éve várja a gerincsérült Csaba, hogy megműtsék

Embertelenül hosszúak lettek a kórházi várólisták.
Műtét

2021 májusában nyilatkozott a Blikknek először Csaba, miután munkahelyi balesetet szenvedett. Akkor már 17 hónapja várta, hogy a gerincsérülését megfelelően kezeljék, a terápiákat ugyanis a koronavírus miatt félbe kellett szakítani. Csabának a teljes élethez tavaly tavasszal egy gerincstabilizáló műtétet javasoltak. Májusban már magánklinikákon keresgélt, de hamar kiderült, egy ilyen operáció ára legalább 2,5 millió forint. Így maradt a várakozás. Akkor fel is vetette magát a várólistára, úgy volt, hogy idén január 25-én műtik. „Már épp megörültem, amikor nemrég kiderült, hogy kihúztak. Ismét maradt a kétségbeesés” – mesélte most a lapnak. A férfi azóta elveszítette a munkahelyét, leszázalékolták. Orvosát is alig éri el telefonon, miközben a fájdalom már elviselhetetlen.

Nem ő az egyetlen: a Blikk megnézte a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatbázisában, jelenleg hányan várakoznak. Szürkehályogműtétre közel hatezer emberrel több, mint tavaly májusban, a csípőprotézis-műtétre várakozók száma pedig megduplázódott. Általánosságban elmondható, hogy minden területen legalább dupla annyian várakoznak, mint a pandémia előtt, de van, ahol ötször annyian. A tervezett várakozási idő helyenként nagyon hosszú, a térdprotézis műtét esetében például majdnem két év. Ezzel szemben a tényleges várakozási átlagidők – amennyit a betegnek valóban várakozással kell töltenie – sokkal rövidebbek, jellemzően néhány hónapot tesznek ki. A szokásosnál jóval nagyobb eltérés valószínűleg annak köszönhető, hogy sokan nem tudták vagy nem merték igénybe venni a tervezett ellátásokat a járvány súlyosabb időszakaiban. Most ezek a betegek is elmennének a műtétekre, ami torlódáshoz vezethet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top