Telefonbeszélgetés közben lett rosszul, bravúros összefogásnak köszönheti az életét az érdi férfi

S. Z. | 2022. Február 14.
Miután a telefonáló férfi rosszul lett, kiderítették, hol tartózkodik, és ezzel megmentették az életét.

Nem sokkal azután, hogy Nagy József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának ügyeletese február 12-én este szolgálatba lépett, szokatlan segélyhívást fogadott.

A hívó elmondta, hogy egy ismerősével beszélt telefonon, amikor a férfi beszéde hirtelen érthetetlenné, zavarodottá vált, kereste a szavakat, és a kérdésekre sem tudott válaszolni. Miután a hívás megszakadt, nem tudta őt újra elérni. A bejelentő a férfi nevén és telefonszámán kívül más elérhetőséget nem tudott megadni a hatóságnak – számolt be a Police.hu.

Sikerült kideríteni, hol van a férfi, aki telefonálás közben lett rosszul. A kép illusztráció (Fotó: Unsplash/Jim Reardan)

Nagy József a rendelkezésre álló adatokból két lakcímre szűkítette le a segítségre szoruló férfi lehetséges hollétét. Az egyik fővárosi címen egy albérlő nyitott ajtót a kiérkező járőröknek, és elmondta, hogy napközben találkozott a lakás tulajdonosával, aki egyébként Érden lakik.

A másik, érdi lakáshoz a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottai mentek ki. A csöngetésre senki nem nyitott ajtót, illetve mozgást vagy fényt sem láttak az épületben. Tekintettel a körülményekre, a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével bejutottak a házba, ahol megtalálták a magatehetetlen férfit, akihez mentőt hívtak.

Végül a mentőszolgálat munkatársai stabilizálták a 64 éves férfi állapotát, és további ellátásra kórházba vitték.

Exit mobile version