Az ECMO-berendezés a keringési- és légzőrendszert képes akár hosszabb ideig is pótolni egy beteg szervezetében, a készülék pedig most két kismama életének megmentéséhez járult hozzá Szegeden. Egyikükön még december 7-én végeztek császármetszést Békéscsabán, majd mivel az állapota instabillá vált, először Gyulán csatlakoztatták ECMO-készülékre, aztán Szegedre szállították. A kezelést végül 25 napon át kapta, és január 18-án szállították vissza jó állapotban Békéscsabára. Február 1-én térhetett haza a férjéhez és három gyerekéhez: a legkisebbel akkor találkozott először – írja a hvg.
A másik kismama január 3-án szült császármetszéssel Kecskeméten, a szülés után pedig a súlyos koronavírus-fertőzése miatt lélegeztetésre szorult. Január 5-én csatlakoztatták az ECMO-készülékre, majd átszállították Szegedre az SZTE-re. A kilencnapos ECMO-kezelést tradicionális lélegeztetési terápia követte, és február elsején már jó állapotban mehetett vissza a kecskeméti kórházba. Babik Barna professzor szerint a sikerben nagy szerepe volt a megyei kórházak szakembereinek, mert képesek voltak a betegek állapotának fenntartására, és időben megkeresték az SZTE-t. Az újszülöttek mindkét esetben egészségesen jöttek világra.