Még a sütőben és a tányérokon is csótányok mászkálnak egy újpesti társasházban, az egyik szomszéd ugyanis szemetet gyűjt és hord fel a saját lakásába – derült ki a Tények Plusz riportjából. A lakók elmondása szerint ez már évek óta gondot okoz, de nem tudnak mit tenni, az idős asszony nem engedi, hogy segítsenek neki.
A kényszeres gyűjtögető nő lakásában fél méter magasan áll a szemét, mozdulni sem lehet a zsákoktól és a dobozoktól. “Folyamatosan a szemetet túrja minden este. Az összes lakótelepi kukát végigjárja. Nagy batyukkal jön fel. A bokrokba is bedugdossa a dolgokat” – mesélte az asszonyról az egyik szomszédja. Egy másik pedig arról beszélt, hogy annyira tele van szeméttel az idős nő lakása (még a fürdőszobába sem tud bejutni), hogy emiatt az utcán végzi a kis-, és a nagydolgát egyaránt, olykor a szemetes mellett.
Az újpesti asszony a tetteivel évek óta kísérti a szomszédokat, akik már annyira besokalltak, hogy a médiához fordultak. A szemétgyűjtögető ugyanis megkeseríti az életük minden pillanatát. A legzavaróbb a csótányok folyamatos jelenléte, esténként akár 20-30 bogárral is találkoznak a saját lakásukban a lakók. “Ebédelünk a gyerekekkel, közben a kaputelefonból, a konnektorból sétálnak ki, és a villanyórából is. (…) Úgy kell etetnem a gyerekeket, hogy először elmosogatok, megetetem, utána megint elmosogatok” – panaszkodott az egyik szomszéd. Öt-hat csótánycsapdát is elhelyeznek lakásukban a lakók – van, hogy még a sütőbe is raknak -, de még így folyamatosan mászkálnak a bogarak.
A lakók keresték már a közös képviselőt és a hatóságokat is, de egyelőre nem értek még el eredményt.
Kiemelt kép: illusztráció, iStock