nlc.hu
Egészség
Semmire sem emlékszik a bernhidai balesetben megsérült nő

Felébredt a kómából, de elvesztette az emlékeit a bernhidai autóbalesetben megsérült édesanya

Ketti még a saját kislányára sem emlékszik.
autóbaleset

Jóformán semmire sem emlékszik az az édesanya, aki két hónappal ezelőtt súlyos autóbalesetet szenvedett Pétfürdő és Bernhida között – írta meg a Bors.

A 21 éves Nikolecs Ketti éppen az udvarlójával tartott egy randira szeptember 18-án, amikor a kocsival egy fának csapódtak, az ütközés erejétől kettészakadt a karosszéria. Mindketten súlyosan megsérültek, a fiatal nőt mentőhelikopterrel szállították kórházba, a férfi pedig sajnos a helyszínen életét vesztette.

Ketti súlyos koponya- és agysérülést szenvedett, eltört a kulcscsontja, egy bordája, egy karja és egy lába is. Kómába került, egy sorozat műtéten esett át és sokáig a túlélése sem volt biztos. Nemrég azonban magához tért, bár nem sok mindenre emlékszik.

„A székesfehérvári kórházban magához tért, egyik nap ezzel a jó hírrel hívtak bennünket az orvosok” – mesélte a Borsnak Nikolics László, Ketti édesapja. 

„Ahogy tudtunk, feleségemmel rohantunk is hozzá. A kórterembe lépve lányom ránk nézett, látszott, hogy ismerősek vagyunk neki, de nem tudta, kik vagyunk. Emlékezetkiesése van, és az orvosok szerint mentálisan nem beszámítható, és lehet, hogy sosem lesz az” – mondta a férfi hozzátéve, hogy Ketti még másfél éves kislányát sem ismerte fel.

„Titokban abban bíztunk, hogy Szkárli látványa kizökkenti ebből az állapotból és újra a régi lesz minden. De nem ismerte meg, a kicsi meg meg is ijedt tőle, ez az egész egy rémálom!” – összegezte a kétségbesett édesapa.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top