Kimberly Krone 2009-ben a texasi Forney-ban lévő otthonában volt, és a konyhát rendezgette a reggeli után. A nap teljesen átlagosan indult, azonban nem sokkal később teljesen megváltozott a nő élete – írta meg a LadBible. Éppen egy nagy serpenyőt tartott a kezében, amikor két hatalmas hangot hallott és a villám belecsapott a helyiségbe.
A hatgyermekes anyuka éppen a gyerekei előtt állt, amikor a villám belecsapott a konyha tetején lévő lámpán keresztül a serpenyőbe, majd egyenesen a mellkasába.
Emlékszem a fájdalomra, emlékszem az égő szagra. Úgy éreztem, hogy égek, és csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak véget érne ez az érzés
– mondta.
Kimberly kisfia, Tristan hívta fel a 911-et, hogy segítséget kérjen. A kétségbeesett fiú annyit mondott a diszpécsernek, hogy a házukba egy villám csapott bele, és az édesanyjának nagy fájdalmai vannak. A fiú könyörgött a telefonban, hogy mentsék meg az anyukáját.
Nem sokkal később egy újabb villám csapott be a házba és a számítógép is felrobbant, azonban szerencsére a gyerekeknek nem esett bajuk.
A bejelentés után 16 perccel megérkeztek a mentők és kórházba szállították az édesanyát, akinek rohamai voltak, illetve a központi idegrendszere is leállt egy időre.
Kimberly évekkel később nyilatkozott az ABC Newsnak a tragédiáról és elmondta, hogy még mindig vannak fájdalmai, továbbá megérzi, ha újabb vihar következik.
A mellkasom nagyon összeszorul, amikor a vihar közeledik, különösen akkor, ha már nagyon közel van