A 36 éves Anna egy rutin beavatkozásnak mondható epekőműtétre feküdt be az egyik vidéki kórházba, ahol komplikáció lépett fel, most pedig már élet-halál között lebeg Budapesten. Párja szerint orvosi műhiba miatt van most mélyaltatásban.
“Azzal magyarázták, hogy fellépett valami komplikáció, a súlyos állapota miatt gyorsan fel kellett szállítani Budapestre. Kiderült, a műtét során, ahogy a torkán keresztül húzták ki a köveket, kiszakították az epevezetéket, a sav pedig körülötte szétmart mindent. (…) Napokig nem vették észre. 52 órán keresztül hagyták szenvedni a páromat” – fakadt ki a Blikknek Zoltán.
A családanya keringése leállt, a fővárosi kórházban azonnal megműtötték, az epehólyagját kivették, az epéjét kivezették a testén kívülre egy zacskóba. Most különböző gyógyszerekkel próbálják a gyulladást csökkenteni a szervezetében. Anna családja teljesen tehetetlen.
“Most altatásban tartják, az orvosok azt mondták, ha most felkeltenék, belehalna a fájdalomba” – mondta el a bulvárlapnak Károly, aki csak azt szeretné, ha valaki vállalná a felelősséget. Mindenesetre feljelentést fog tenni, hogy ne ismétlődhessen meg a tragédia.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock