A nyíregyházi mentők felháborító bűncselekményről számoltak be. Kedden éjszaka egy eddig ismeretlen bűnöző rabolta ki a Nyíregyházi Mentőállomás dolgozóját. A férfi besurrant a mentő állomás területére, ahol a garázsokhoz ment és egy mentőautó vezetőfülkéjében kezdett kutatni.
A tolvaj gyorsan felmarkolta a gépkocsivezető pénzét
és egyéb értékeit, majd távozott az állomásról. Mivel a mentőket hamarosan egy idős, vérző sérülthöz riasztották, így a károsult csak az eset ellátása után vette észre a lopást. Az esetről biztonsági kamerafelvétel készült, amin a tettes is felismerhető, így elképzelhető, hogy az ügyben rendőrségi eljárás sikerre vezet majd.
Bedrogozva tört be egy férfi a kazincbarcikai mentősök ügyeleti rendelőjébe és mindent szétvert, amit csak ért. A vandál minden bútort összetört, nagy értékű orvosi eszközöket is megrongált.
A középkorú férfi a rendelés megkezdése előtt tört be az épületbe. Berúgta az ajtót, majd mindent szétvert, amit csak talált a szobában. A telephely-vezető vette észre a vandált, mert hangos káromkodást és csörömpölést hallott a rendelő épületéből. Ő hívta a rendőröket, akik percek alatt a helyszínre értek és véget vetettek az őrjöngésnek. Az ügyeleten pusztító, bedrogozott vandált végül elvitték a rendőrök, eljárás indult ellene.
A középkorú férfi a rendelés megkezdése előtt tört be
az épületbe. Berúgta az ajtót, majd mindent szétvert, amit csak talált a szobában. A telephely-vezető vette észre a vandált, mert hangos káromkodást és csörömpölést hallott a rendelő épületéből. Ő hívta a rendőröket, akik percek alatt a helyszínre értek és véget vetettek az őrjöngésnek. Az ügyeleten pusztító, bedrogozott vandált végül elvitték a rendőrök, eljárás indult ellene.