Negyven felett a csúcson: így hagyják le a középkorúak és az idősek a fiatalokat

nlc | 2023. Szeptember 23.
Sokan tartanak attól, hogy ahogyan az idő telik, egyre kevesebb mindenre lesznek képesek, bizonyos dolgok egyre nagyobb erőfeszítésbe kerülnek majd. Szerencsére bőven van, amiben a negyvenes éveink után nyújtunk csúcsteljesítményt.

Nemcsak a húszéveseké a világ, szól az örökbecsű sláger, és valóban, nem kell bánkódni amiatt, ha egyre távolabb kerülünk a húszas éveinktől, vannak az életnek olyan területei, amelyeken kenterbe verik az idősebbek a fiatalabbakat. Daniel Levitin, a McGill Egyetem idegtudományokkal foglalkozó kutatója például a The Changing Mind című könyvében cáfolta meg azt, hogy az öregedés egyenlő a kognitív és fizikai hanyatlással, szerinte a jó pap az ember valóban holtáig tanul. De pontosan mi az, amiben idővel jobbak leszünk, amiben a kor valóban előnyt jelent? 

A negyvenes éveinkben

A sakk

Készült egy átfogó tanulmány, amely összesen 24 ezer játszámát vett alapul, és kiderült, hogy a sakkozók negyvenéves korukban értek el a csúcsra, pontosabban ekkor volt a maximumon a legjobb lépések aránya. Ugyan a teljesítményük 45 évtől kezdett csökkenni, de nem szignifikáns mértékben. 

Ultramaraton

Egy 2020-as kutatás szerint a ultramaratont teljesítő futók közül a nők 40 és 44, a férfiak pedig 45 és 49 év között teljesítenek a legjobban. Ez nem véletlen: a kutatások következetesen megerősítik, hogy az ultrafutók sokkal később érik el a csúcsot, mint a többi sportoló.

Dr. Beat Knechtle maga is ultrafutó, és szerinte ennek a sokak számára meglepő eredménynek ahhoz lehet köze, hogy ilyen hosszú távon nagyon sokat számít az, az ember hogyan osztja be az erejét, milyen cél a lebeg a szeme előtt, és ilyenkor a tapasztalat, a higgadtság, ami  korral jár, sokat nyom a latban. 

Hozzátette, hetvenév felett már lehet, hogy ezt nem mindenki tudja kiaknázni, de sokan vannak, akik ilyen idősen is nagyon jól teljesítettek a versenyen, erről saját tapasztalata is van, volt olyan 70 feletti ultrafutó, aki őt is lehagyta.

Fotó: Pexels

Érzelmi intelligencia

A mindennapokban hasznos lehet, ha felismerjük, megértjük a különböző érzelmeket, és megfelelően tudjuk azokat kezelni, akár magunkról, akár másokról van szó. Egy tanulmány szerint az emberek a negyvenes éveikben érik el a legmagasabb számot azokon a teszteken, amiken azt kell megmondani, vajon milyen érzelmi állapotban vannak azok az emberek, mindezt olyan fotók alapján, amiken az illetőknek csak a szeme látszik. 

Dr. Joshua Hartshorne, a Boston College oktatója szerint más, az érzelmi intelligenciára vonatkozó vizsgálatok is alátámasztották a fentieket, és ahogyan a sakknál, az idő elteltével itt sem romlanak a képességeink számottevő mértékben. 

Az ötvenes éveinkben

Díjlovaglás

Nyilván keveseknek adatik meg, hogy ezt a sportot űzzék, de jó tudni, hogy van még egy dolog, amiben az idősebbek is jól teljesítenek, Hoketsu Hiroshi 71 éves volt, amikor részt vett a londoni olimpián díjlovaglásban, az ausztrál Mary Hanna 66 évesen indult ugyanabban a versenyszámban Tokióban, és a sort még lehetne folytatni.

Jojo Moyes brit újságíró és romantikus regényíró például 54 évesen nevezett első díjlovagló versenyére, hanem meg is nyerte azt. Ugyan volt, amikor azt gondolta, túl öreg ehhez, rájött, hogy a korral sok ember rájön, hogy milyen fontos az akaraterő, hogy tudja, ha időt és energiát kell fektetni abba, hogy sikereket érjen el, emellett pedig nem viseli meg annyira, ha valami nem jön össze. 

Önbizalom

Az egészséges önbecsülés elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, és egyes kutatások szerint valamikor 50 és 70 éves korunk környékén tetőzik. Sőt,  Japánban készült olyan tanulmány, amely szerint idősebb korban sem indul el lefelé a lejtőn, bár ennek a kutatók szerint kulturális okai vannak. 

Fotó: Profimedia

Számtan

Dr. Joshua Hartshorne és társai vizsgálataik során azzal is szembesültek, hogy az emberek 50 éves koruk körül tudják a legjobban megoldani a számtani feladatokat, pedig sokan azt gondolnánk, hogy inkább a fiatalabbak azok, akiknek annyira vág az esze, hogy mindenkit leköröznek. Nyilván számos olyan terület van, amiben ez igaz is, de úgy tűnik, a számtan nem tartozik ezek közé, 

A hatvanas éveinkben

Nobel-díj

A Nobel-díjasok átlagéletkora jelenleg 44 év, de ez annak is köszönhető, hogy vannak nagyon fiatalok is köztök, Malala Yousafzai 17 éves volt, amikor megkapta az elismerést, Lawrence Bragg pedig 25 éves. Valójában a legtöbb díjazott 61-63 éves volt, és ha csak az irodalmi díjakat nézzük, akkor a National Geographic számításai szerint az átlagéletkor 65 év. 

Konfliktuskezelés

Több mint tíz évvel ezelőtt készült egy kutatás, amelyben a résztvevőknek megoldásokat kellett javasolniuk különböző társadalmi, illetve személyközi konfliktusokra, problémákra. A legbölcsebbnek pedig arányaiban – talán nem meglepő módon – a hatvan felettiek bizonyultak. „A bölcsesség a tapasztalatainkból, illetve azon képességünkből fakad, hogy felismerjük ezekben a tapasztalatokban a mintákat, és ezek alapján nagy valószínűséggel meg tudjuk mondani, mit fog történni, vagyis minél tapasztaltabbak vagyunk, annál bölcsebbek leszünk” – nyilatkozta Daniel Levitin.

Szexuális elégedettség 

A Match.com 2018-es felmérése szerint az egyedülálló nők 66 éves, a férfiak pedig 64 éves korukban a legelégedettebbek a szexuális életükkel. Igaz, készültek olyan kutatások is, amelyek ennek ellentmondanak, vagyis arányaiban nem volt magasabb ebben az életkorban azoknak az aránya, akik így éreztek volna. És van még egy csavar egy több mint 6000, 20 és 93 év közötti amerikai ember bevonásával készült tanulmány szerint a szexuális élet minősége nem csökken és nem is nő a korral, az stabil, ugyanis ahogyan telik az idő, ezen a téren is ügyesebbek, tapasztaltabbak és bölcsebbek leszünk, így tudunk kompenzálni esetleges negatív hatásokat. 

Szókincs

Dr. Joshua Hartshorne a kognitív képességgel kapcsolatos kutatásai során arra is rájött, hogy idősebb korban sokkal nagyobb az emberek szókincse. Igaz, régebben az mintha nem lett volna igaz. „A múlt század végén azt tapasztalhattuk, hogy az emberek szókincse a negyvenes éveik végén hanyatlott, mert nem igazán olvastak, miután kikerültek az iskolából, míg manapság mind a munka, mind a szórakozás miatt több szöveggel találkozunk “ – magyarázta meg ezt a jelenséget. 

Kedvesség

A kutatások szerint az idősebb felnőttek érzelmileg stabilabbak és kevésbé impulzívak, vagyis könnyebben tudnak pozitív kapcsolatokat létesíteni és fenntartani. Persze nem minden idős ember kedves, vagy lesz kedvesebb, erre nyilván mindenki tudna saját példával is szolgálni, de most a nagy átlagról van szó. 

„Az amigdala, az agy félelemközpontja az életkor előrehaladtával zsugorodik, amitől az idősebb felnőttek együttérzővé és empatikusabbá válnak, nagyobb bizalommal vannak mások felé. Emellett az idősebb férfiak tesztoszteronszintje alacsonyabb, ezzel csökken az agresszivitás is. És megjelenik egy pozitív torzítás is, ami az emlékeket illeti, az idősebb felnőttek általában több pozitív emléket és kevesebb negatív emléket idéznek fel” – boncolgatta az okokat Levitin. 

Hetven felett

Pozitív testkép

Egy 2014-es, 80 000 amerikai részvételével végzett közvélemény-kutatás szerint a nők 74 évesen voltak a leginkább elégedettek a testükkel, míg a férfiaknak körülbelül 80 évesen a leginkább pozitív a testképük. Persze egy közvélemény-kutatás eredménye nem tekinthető tudományos bizonyítéknak, de egyes szakirodalmi adatok szerint az idősebbeknél külső megjelenés és a testünkhöz való viszony már nem annyira függ egymástól, mint a fiatalabbaknál. 

Fotó: Pexels

Boldogság

Számos felmérés készült arról, hogy milyen korban a legboldogabbak az emberek, mikor a legelégedettebbek az életükkel, és idősek közül sokan voltak, akik azt mondták, a nyolcvanév felett jött el számukra ez a pillanat. Ugyan vannak felmérések, amik más életkort említenek, de tény, hogy életünk második felében kerül igazán a helyére minden

(via Guardian)

Exit mobile version