A Nemzeti Színház november tizedikei Rómeó és Júlia előadása félbe szakadt, mert Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia színészek súlyos sérüléseket, töréseket szenvedtek, miután lezuhantak négy méter magasból.
A színészeket kórházba szállításuk után műteni is kellett.
A Blikk érdeklődésére, hogy indult-e eljárás a baleset ügyében, a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékese a következő tájékoztatást adta:
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a sajtóban megjelent hírek alapján – a körülmények tisztázása érdekében – hivatalból nyomozást rendelt el foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az eljárás feladata annak tisztázása, hogy a történtekért terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.
A Nemzeti Színház vezérigazgatója a péntek esti baleset után lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról, ám azt a kulturális miniszter nem fogadta el.