Rendőrök jelentek meg még kedden egy nyíregyházi rendelőben azért, hogy elfogják az ott dolgozó 60 éves főorvost és az 59 éves asszisztensét. A gyanú szerint ugyanis rendszeresen hálapénzt fogadtak el a betegeiktől: két hónap alatt 18, illetve 11 alkalommal követték el a bűncselekményt. Az RTL Híradó úgy tudja, az orvos emellett rákos betegeitől pénzt kért a kemoterápiás kezelések elvégzéséért cserébe.
A bíróság 4 hónapra bűnügyi felügyeletet rendelt el az orvossal és asszisztensével szemben.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat a rendőrséggel együttműködve két éve deríti fel egy egészségügyben elkövetett visszaéléseket, köztük a vesztegetést és a hálapénz elfogadást. Tavaly szinte minden hónapra jutott egy ügy, ahol hálapénzátadás történt, az átadott összeg 10 ezer és 800 ezer forint között mozgott.
Nem csak pénzt tilos elfogadniuk az orvosoknak. Nagy értékű ajándékkal és különféle szolgáltatásokkal sem jutalmazhatják őket a páciensek. A jogszabály szerint legfeljebb kis értékű ajándék adható nekik a kezelés után egyszer, melynek értéke a nettó minimálbér 5 százaléka lehet. Ez jelenleg kevesebb, mint 8 ezer forint.
A hálapénzt elfogadó egészségügyi dolgozók akár több éves börtönbüntetésre is számíthatnak. Azok a páciensek is büntethetőek, akik felkínálják azt: pénzbüntetésre, de súlyosabb esetben akár börtönbüntetésre is számíthatnak.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock