nlc.hu
Egészség
Beteg gyerekek és nátha

Nem kell félni a láztól! – dr. Novák Hunort kérdeztük a gyerekek tavaszi megbetegedései kapcsán

Mikor vihetjük közösségbe a beteg gyereket? Hogyan csillapítsuk a lázat? Mik a tévhitek a kicsik náthája és influenzája kapcsán? Dr. Novák Hunor segített eligazodni.

Kevés örökzöldebb vitatéma van annál szülő és szülő között, mint hogy engedjük-e bölcsibe, óvodába, iskolába a gyereket, ha köhög vagy folyik az orra. Pro és kontra érvek tömegei hangzanak el, de a feszültség mégsem csökken, sőt a Covid utáni időszakban talán csak még erősebbé vált.

Vinni vagy maradni?

A megfázásos tünetek egész évben kísérik a gyerekközösségeket, a téli-tavaszi időszak időjárása viszont annyira kedvező a vírusok számára, hogy ilyenkor válik igazán megkerülhetetlenné a téma. „Ősz óta jár óvodába a kisfiam. Már a teljes kimerülés szélén állok, és a munkahelyemen is gyakorlatilag kilátásba helyezték a kirúgásom a sok hiányzás miatt. Körülbelül 3 hetente megbetegszik, hol az orra folyik, hol köhögni kezd. Láza szerencsére eddig csak kétszer volt. Nekünk nincs segítségünk: a férjem szülei már nem élnek, anyukám vidéken lakik. Sokszor dühös voltam azokra a szülőkre, akik betegen is beengedik a gyereket, de most már én is ott tartok, hogy nem tudok mit tenni. A mi szüleinknek még nem kellett félteniük az állásukat, ha otthon maradtak velünk, több hiányzást viszont nem tudok bevállalni, ahogyan a férjem sem. Most az a tervünk, hogy amikor egyébként jól érzi magát, az orrfolyás és a köhögés ellenére játszik, van étvágya, akkor vinni fogjuk oviba, és csak akkor fogunk otthon maradni, ha láthatóan rosszul van. Tudom, hogy ezért fogok kapni hideget és meleget is, de nem érdekel, abból nem tudom kifizetni a rezsit, hogy kedvelnek engem az anyukák” – mondja Réka, amikor arról kérdezem, hogy ők hogyan kezelik fiuk betegségeit. A dilemmával nincs egyedül, számtalan fórumon osztják meg véleményüket mások is.

„Nem, nem gyógyul meg pár nap alatt…”

Bár az interneten rengeteg anyuka egyetért azzal, hogy enyhébb tünetek esetén fölösleges a lakásba zárkózni, természetesen vannak nagyon sokan, akik mást vallanak. „Hát a nátha igenis fertőző betegség. És nem mindegyik gyerek viseli egyformán, ha az oviban elkapja. Van, aki két nap alatt fulladós hörghurutot kap tőle. Ezt csak arra írom, ha valakinek az ingerküszöbét csak a bágyadt, lázas gyerek éri el, egyébként a taknyot szerteszéjjel tüsszögő virgonc meg közösségkompatibilisnek számít. Az éjjel beteg, de reggelre “jobban lévő”, fél napig óvodába vitt gyerek még szintén hajmeresztő nekem. Az alatt a fél nap alatt csak a fél csoportot tudja megfertőzni, mielőtt újra belázasodik. És nem, nem gyógyul meg pár óra alatt. Orvosi igazolástól sem, mert az pont öt percig látja, és arról az öt percről nyilatkozik” – osztotta meg a véleményét például egy kommentelő az egyik legaktívabb fórumban.

GettyImages

Fotó: Getty Images

Egymást hibáztatják a szülők

„A legforrongóbb téma, hogy ki, mikor, hogyan mehet vissza közösségbe. Általában mind a szülők, mind az óvónők szeretnék kérni, hog az orvos mondja meg ezt, de először is fontos lenne tisztában lenni a fertőzés folyamatával. Döntő többségében vírusfertőzésekről van szó. Ezek pedig már az első tünetek megjelenése előtt 1-2 nappal is elkezdenek fertőzni, vagyis a még teljesen egészségesnek tűnő gyermek simán össze-vissza fertőz mindenkit “ – hívja fel a figyelmet dr. Novák Hunor arra, mennyire lehetetlent súroló küldetés elejét venni annak, hogy elkapja a betegséget gyerekünk. „A szülők egymást hibáztatják, de ez nagy kár, mivel a köhögős gyereket tulajdonképpen még egészségesnek tűnő állapotában lehetne igazán értelme kivenni, ha a teljes megelőzésről beszélünk, és egy steril szobába zárva felnevelni, ahol még bolti kenyeret sem kap, ugyanis azon is rajta lehetnek vírusok” – fűzi hozzá a szakember. Arról már nem is beszélve, hogy bár a beteggé vált gyerek esetleg otthon marad, az általa összefogdosott játékokon még hetekig vígan elélhetnek sajnos a vírusok.

Nem kell félni a láztól

„Ezeken át kell esni, ez normális dolog a kisgyerekeknél, legalább annyira az, mint hogy a kisbabák sokat sírnak “- nyugtat meg bennünket dr. Novák hozzátéve azt is, hogy természetesen a levert, gyenge, elesett gyerek számára tényleg az a legjobb, ha otthon van és minél többet alszik. Sőt az alvás még annál is fontosabb, mint hogy láza van-e éppen. „A láz segíti a gyógyulást, hatékonyabbá teszi az immunrendszer munkáját. Csak akkor kell adni lázcsillapítót a gyereknek, ha rosszul van. A gyógyulásban talán az alvás segíti a legtöbbet, ezért például nagy hiba álmában méregetni a gyerek lázát és felkelteni őt, hogy csillapítsuk. Ne ébresszük fel, hanem hagyjuk őt aludni, azzal tudunk a legtöbbet segíteni! A láztól nem kell félni” – fejti ki a szakértő. Mint mondja, nincs olyan hőmérséklet, amit már kötelező lenne csökkenteni. A láz mértékével kapcsolatos legendák csak alaptalan félelmek. Egy gyereknek, aki 40 fokos lázzal vitális, jó kedélyű és eleven, nem szükséges gyógyszert adni. Annak pedig, aki 38,2 fokos lázzal rosszul van, jól tesszük, ha adunk.

GettyImages

Fotó: Getty Images

Így előzd meg a szövődményeket

Persze bagatellizálni nem érdemes a vírusokat. Inkább az a fontos, hogy figyeljünk a gyerekre és megfelelően figyeljük őt. Különösen azért, mert a vírusok tünetei változatosak tudnak lenni, kombinálódhatnak és szövődményeket is okozhatnak. „A hurutos, váladékos köhögést csúnyának élik meg a szülők, de orvosilag nem az, éppen ellenkezőleg. Sokkal nagyobb gond, ha nehezen vesz levegőt a gyerek vagy sípol a tüdeje. Akkor is fontos orvoshoz fordulni, ha legalább 72 órán át lázas, ha nagyon elesett, ha nem itatható, szerencsére már részletes tájékoztatók segítik a szülőket, mikor javasolt lázzal orvoshoz fordulni. Elhúzódó, akár hetekig tartó láz előfordulhat vírusfertőzés esetén, de célszerű folyamatosan 3-4 naponta újravizsgálni ilyenkor a beteget” – mondja dr. Novák a betegségek kapcsán. És arra is figyelmeztet, minden évben érdemes beadni az influenza elleni oltást már 6 hónapos kortól amellett, hogy odafigyelünk az egészséges táplálkozásra és a rendszeres, pihentető alvásra, mely fontosabb, mint gondolnánk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top