nlc.hu
Egészség
Veszélyes ételpárosítások

4 jól bevált ételkombináció, amit nem lenne szabad együtt enned

Egész biztos, hogy legalább egyet te is gyakran a tányérodra teszel ezekből az ételkombinációkból, amik isteniek együtt, de a testednek nem tesznek túl jót.

Nem azt mondjuk, hogy mostantól vess véget ezeknek az ételpárosításoknak, azt azonban jobb, ha tudod, hogy némelyikük komoly kihívás elé állíthatja az emésztőrendszeredet. Emiatt szinte garantált a fogyasztásuk utáni puffadás, túlzott savtermelés, reflux és hasfájás, ami nem tartozik a legkellemesebb élmények közé…

Julia Roberts az Ízek, imák, szerelmek című filmben

Paradicsomos-húsos ragu tésztával

A legtöbb ember számára a világ legtermészetesebb dolga ez a kombináció, pedig a jól ismert fehérje+szénhidrát párosítás miatt ellenjavallt. Az amúgy rendkívül sokféleképp felhasználható darált hússal készült paradicsomos ragut nem is nagyon lehet mással elképzelni, csakis tésztával, de az emésztőrendszered egyáltalán nem díjazza annyira, mint az ízlelőbimbók. Puffadásra, túlzott teltségérzetre számíthatsz, az érzékenyebbek pedig gyomorfájdalomra is felkészülhetnek.

Hús sajttal

Ez is egy klasszikusnak számító és igen népszerű párosítás, holott nem tesz túl jót a testednek. A húsfélék és a tejtermékek emésztése együtt jóval hosszabbra nyúlik az átlagosnál, ami kimondottan rossz hír, ha gyakran kívánsz meg egy sajtburgert, sajtos-sonkás szendvicset vagy sajttal töltött rántott húst. Tudjuk, hogy egész más az ízélmény, mésgis jobb, ha a sajtot friss zöldségre cseréled, amit könnyebb megemészteni, nem mellesleg pedig kalória- és zsírbevitel szempontjából is szerencsésebb választás.

Gyümölcslé tejjel és gabonafélékkel

A ráérős reggeleken sokan fantáziálnak arról, hogy a kiadós reggelijüket ezekből a fogásokból rakják össze, ám ez nem túl egészséges alternatíva. Sokan azt hiszik (tévesen!), hogy ez egy rendkívül egészséges és komplex napindító menü, erről azonban szó sincs. A tejben fellelhető kazein és a gyümölcslében lévő savak hadjáratot indítanak a gabonákban rejlő enzimek ellen, amik amúgy áldásos hatásúak lennének a szervezetedre. Ne lepődj meg, ha a gazdag reggelit követően hányinger, savtúltengés, gyomorégés vagy puffadás jelentkezik!

Joghurt friss gyümölccsel

Ezt a duót is rettentően egészségesnek tartják a felszínes szemlélők, ám aki jobban utánajár a dolgoknak, rájön, hogy nem feltétlenül jó ötlet együtt fogyasztani ezeket az ételeket. Bár könnyed és gyorsan összedobható fogás, ami ráadásképp jól is mutat és még finom is, az emésztőrendszeredhez nem túl kedves. A joghurtban található enzimek a gyümölcscukorral együtt növelhetik az ételallergiák kialakulásának esélyét, külön-külön is magas savtartalmuk összeadódva pedig komoly kihívás elé állíthatják a refluxszal vagy gyomorfekéllyel küzdőket.

via

Nyitókép: imdb.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top