Egészség

Hízással keres pénzt a fiatal nő

Nem érdekli, hogy tönkremegy az egészsége. Minden pluszkilót megünnepel.

Egy 23 éves amerikai nő, Tammy Jung a fejébe vette, hogy ő lesz a világ legkövérebb nője. A tinédzserkorában még vékony alkatú lány mostanra több mint 100 kilót nyom, és félévente legalább 20 kilót hízik.

Mindezt elsősorban azért csinálja, hogy pénzt keressen vele, ugyanis egy bizarr weboldalnak dolgozik, melynek látogatói azért fizetnek neki, hogy nézhessék, ahogy eszik. „Rengeteg pénzt keresek azzal, hogy azt csinálom, amit szeretek” – fogalmazott Tammy egy róla készült riportban.

Megkétszerezte az egykori súlyát
Máris megkétszerezte az egykori súlyát

A fiatal nőt már sokan figyelmeztették, hogy az egészségét és az életét kockáztatja az elhízással, ő azonban nem hajlandó leállni, sőt minden egyes felszedett kilót megünnepel. Naponta nagyjából 25 000 forintnak megfelelő összeget költ ennivalóra és minimum 5000 kalóriát fogyaszt. A napot egy hatalmas reggelivel indítja: általában goffrit, krémsajtokat, szalonnát és kolbászt fal. Ebédre rendszerint néhány gyorséttermi hamburgert küld le, vacsorára pedig pizzát vagy mexikói ételeket eszik. Mindemellett folyamatosan nassol, lefekvés előtt pedig még behabzsol egy egész doboz fagylaltot, rengeteg tejszínhabbal. A hízásban a barátja is segítségére van, ha kell, ő az, aki tölcsér segítségével önti le Tammy torkán a hizlaló turmixokat.

„A testem nagyon szexi, és minél nehezebb vagyok, annál nőiesebbnek érzem magam” – mondta Tammy.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése