“Tinédzserkoromban romantikus füzeteket olvastam, ez egyenes út volt nekem az önkielégítéshez” – mesél egy videóban az első maszturbációjáról a 27 éves Mariel. A sok erotikus olvasmány után/közben, végre lett saját szobája, és 13 éves korában önkielégített először. “Csillagokat láttam, és szerintem 30 másodperc alatt elmentem. Nem is kell mondanom, el is aludtam utána.”
Mariel azt mesélte, hogy nagyon büszke volt magára, és azt kívánta, bárcsak előbb tudott volna ezekről a dolgokról. Onnan kezdve minden nap csinálta, és egyre jobb lett benne. Aztán, amikor elkezdett szexelni, nagyon csalódott, mert nem egészen azt várta, amit kapott.
Felnőttként is úgy gondolja, hogy a legjobb szexben nem egy partnerrel, hanem önmagával volt része. A partnerei sosem tudták úgy kielégíteni, ahogy ő saját magát. “Minden egyes alkalommal, ha magamhoz nyúlok, új utakat keresek a kielégüléshez. Ezeket a tapasztalatokat pedig szívesen megosztom másokkal. A maszturbálás művészet, én pedig nagy szakértője vagyok a témának.”
Itt egy korábbi videó, amiben négy nő meséli el az első maszturbációját!