Egészség

“Amikor Judit nem szexel velem, akkor kitaszítottnak érzem magam!”

"Hogy hogyan is érzem magam? Becsapottnak, elárvultnak, mint akit behúztak a csőbe. Nagyon vágyom Juditra minden nap többször is, de ő eltol, és nem akar kötélnek állni."

“Mivel otthon dolgozunk mindketten – én társasházak kezelésével foglalkozom, ő pedig ügyvédként itthon dolgozik az irodájában –, napközben is lenne időnk szeretkezni, amikor a gyerekek nincsenek itthon. Igazán nem tehetek arról, hogy annyira kívánom!

Balázs egy olyan férfi, aki számára egy szeretetnyelv létezik, és ez a szex. Ez az egyetlen olyan csatorna létezik számára, amikor az érzelmeket képes megélni. Ha ezt nem kapja meg, akkor elárvult kisfiúként éli életét, aki dühös és sértődött. Azt érzi, hogy ő nem szerethető, nem értékes a párja számára. Dühössé válik és mindenen robban, ami természetesen párkapcsolati feszültségekhez vezet.

Azt gondolom, egy társnak igenis kötelessége, hogy kielégítse a párját.

“Figyelnie kellene rám, kicsit össze kellene magát szednie. Akkor bizonyosan megfelelően működne köztünk a szex. Ebből látom, hogy mennyire nem számít neki az, hogy nem kapom meg, amire vágyom. Ha számítanék, akkor fontos feladatának tekintené azt, hogy megadja nekem. De nem és nem!

Én naponta többször is vágyom a szexre. Amikor ölel és odaadja magát, akkor érzem, hogy szeret. Amikor ez nem történik meg, akkor hiányzik az érzés, hogy szeretve vagyok, és megőrülök a szeretettség érzésének hiányától. Olyan, mintha mindig bele akarnék bújni, közel akarnék hozzá lenni. Ez csak a szexben lehetséges. Akkor élem meg a biztonságot” – mesél Balázs.

Bibók Bea párterápiás tanácsadó, szextanácsadó. Jelenleg fiatalok szexuális nevelésével, párkapcsolati problémákkal, szexuális problémákkal foglalkozik. Mindennel, ami tabunak számít. Tanít Kriston-intimtornát is, mert fontosnak tartja, hogy az izmok is felkészültek legyenek a kiegyensúlyozott szexuális életre. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Magyar Szexuálterápiás és Párterápiás Egyesületnek.
 

Felesége, Judit azt érzi, hogy Balázs önző és követelőző, az általa küldött érzelmi jelzések nem érnek el hozzá. Juditnak már szeretkezni sincs kedve, mert már kötelességnek érzi azt. Balázs gyermeki viselkedése bosszantja, leginkább egy felnőtt férfire lenne szüksége, és nem egy hisztis, makrancos gyermekként működő társra. Egyedül és társtalanul érzi magát. Talán el is költözne, ha nem lenne három csodaszép gyermekük. A szex miatti követelőzés egy negatív spirált indított be a kapcsolatukban, ami egyre inkább eltávolította őket érzelmileg.

Felesége, Judit mesél:

“Egy libikókán ülök Balázzsal, egyszer fenn és egyszer lenn. Tehetetlen vagyok, hiszen szeretem Balázst, de ő csak akkor érzi ezt, amikor szex van. De én nem akarok minden nap szeretkezni, mert nem vágyom rá! Számomra a párkapcsolat nem szexrabszolgaság, hanem két felnőtt ember közös élete, amiben mindenki jól érzi magát, és akkor és annyit szexel, ami mindkettőnek jó.”

“Hiába kedveskedem Balázsnak finom ebéddel vagy egy vágyott könyvvel, hiába nevetek rá, ő durcásan elvonul, csapkod, és olyan, mint egy gyerek, akinek elvették a nyalókáját. Belefáradtam az egészbe. Jellemzően azt vettem észre magamon, hogy ha Balázs nem erőszakoskodik, és nem zsarol érzelmileg, csak akkor van kedvem vele szeretkezni. Sajnos ez mostanában meglehetősen ritka.”

Balázs esetében a szex nem pusztán a testi örömszerzésről szól, hanem leginkább annak az érzelemnek a megéléséről, hogy “közel van a másik”, “biztonságban érzem magam”. Juditnak nem marad semmilyen eszköz a kezében arra vonatkozólag, hogy közvetítse a szeretetét és az érzelmi üzeneteit.

“Beleőrülök, hogy bármit teszek, az Balázsnak semmi. Szó szerint semmi! Neki csak az számít, hogy hányszor gabalyodunk össze. Ha nincs szex, akkor Balázs kőkeményen megbüntet, méghozzá érzelemmegvonással! Sértődött, durcás, nem válaszol, utálatos, mint egy kisgyerek. Teljesen olyan, mintha lenne még egy gyerekem! Én már ezt nem bírom, valóban azon gondolkozom, hogy el kellene válni” – meséli Judit.

  • Egy kapcsolatban két felnőtt ember olyan módon tud egymáshoz kapcsolódni, hogy nem kell feladniuk saját személyiségüket. Ha a kapcsolat nem önös érdekek kielégítéséről szól, hanem arról, hogyan tudja két ember maradéktalanul jól érezni magát együtt, akkor nem elvárásrendszer alakul ki, hanem egy egyenrangú kapcsolat, amiben mindkét fél figyel a másikra.
  • Ebben az esetben nem arról van szó, hogy bármit megtehet a másik, hanem arról, hogy a saját érdekeit kimondva és érvényesítve keresi meg probléma esetén azt a megoldást, ami mindenkinek jó és megfelelő. Ezáltal azt érezhetjük, hogy megkapjuk azokat az érzelmi szükségleteinket kielégítő gesztusokat a másiktól, és a másikra figyelve én is megadom számára azt, ami neki fontos.

Azok az emberek, akik csakis a szex által képesek megélni az érzelmeket, nagyon kiszolgáltatottak. A szex mint szeretetnyelv igen intenzív csatorna, de önmagában kevés. Ha valami miatt a szex nem jön létre, akkor ezek az emberek teljes mértékben azt érzik, hogy nem szeretik őket, nem kellenek, mert más csatornán át érkező érzelmi üzeneteket képtelenek kódolni. Ha csak ez működik egy kapcsolatban, akkor az leginkább ahhoz hasonlít, mint amikor kicsi gyermekkorban hisztizünk, toporzékolunk, hogy “hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen fel a padlásra!”. Mindent hátrahagyva csak én számítsak.

A párkapcsolatokban az egyensúly sokszor borul fel attól, hogy a szex nem a két ember között kialakuló pozitív érzelmek és szexuális energiák eredményeként jön létre, hanem fordítva. Létre kell jönnie azért, hogy érzelmeket éljen meg a pár egyik-másik tagja. Felcserélődik az ok-okozat.

Egy kiegyensúlyozott párkapcsolatban a szex egyik fontos formája az intenzív egymáshoz való kapcsolódásnak, de nem az egyetlen formája. Mert a jó érzések, a meghittség és szeretet közvetítése másként is meg tud történni: közös programokkal, érintésekkel, nevetéssel, egymásra figyeléssel, gondoskodással, beszélgetések révén. Balázs esetében mindezeket a szex helyettesíti.

A párkapcsolatban mindkét embernek nagyon fontos megélnie azt, hogy szerethető, biztonságban van, hogy elfogadja őt a másik olyannak, amilyen valójában. Hogy nem kell fárasztó szerepeket játszania. Nem megfelelnie kell a párjának, hanem önmagát adnia.

Az érzelmek megélése rendkívül fontos egy párkapcsolatban. Akár negatív, akár pozitív érzéseket élünk meg, a lényeg, hogy megéljük ezeket. Balázs ennek a lehetőségét csakis a szextől kapja meg, mert másként nem képes megélni. Rossz neki és szenved, ezért büntet és szenvedést okoz Juditnak is.

A megoldás az érzelmi fejlődés

Az elakadás tényének felismerése az egyéni fejlődés origója, hiszen a felismerés mutatja meg, milyen belső folyamatok átalakítására kell fektetni a hangsúlyt. Balázs esetében annak a felismerése és elfogadása, hogy a párkapcsolatban infantilis módon tudja csak megélni az érzelmeket, kiindulási alapja lehet a saját belső fejlődésének. Érdemes pszichológiai segítséget kérni, de ez a folyamat akár egy párterápia keretén belül is megvalósulhat, amiben fontos szerepe van annak, hogy a pár mindkét tagja értse és átérezze a másik nehézségeit. A közös beszélgetések, az egymásra figyelés és a negatív cirkuláris folyamatok megtörése a pár mindkét tagját hozzásegíti a szexuálisan is és érzelmileg is kiegyensúlyozottabb kapcsolathoz.

A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.

 

 Olvass még a szexről az NLCafén!

  • “Miért múlik el a párom merevedése szex közben?”
  • 6 mítosz a biztonságos szexről
  • Ilyen a szex 50 felett

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top