Hódító Iván

Internetes fórumokon, egy tévécsatorna közvélemény-kutatásán sokféle jellemzés elhangzott hősünkről. Mindenesetre, amikor találkoztunk egy eldugott cukrászdában, nem játszotta meg a nyafka sztárt.

Bár korán érkeztünk, ő már odabent szürcsölgette a szörpjét, távozáskor pedig ragaszkodott ahhoz, hogy a vendégei legyünk. A két történés között azért szóba került egy és más.

Az Európa Expressz forgatásakor elterjedt a hír, hogy összeverekedtél Stohl Andrással, a film másik főszereplőjével. Hogy is volt ez?

– Igen, volt egy kis összekülönbözés azon, hogy ki melyik szerepet kapja. Egyébként ő úgy nyilatkozott az esetről egy napilapban, hogy az egész meg sem történt — hát jó, akkor én is azt mondom, borítsunk fátylat rá.

Nem értem, miért nem voltál elégedett a szerepeddel, hiszen te csókolózhattál Dobó Katával!

– Igen, nekem ez az egy akciójelenetem volt.

Egyes embereknek az ilyen szerepek fontosak. Mások viszont azt szeretik inkább, ha helikopterről leereszkedhetnek egy vonat tetejére, vagy bemászhatnak egy robogó mozdony ablakán… látom, te az előbbiek pártján állsz.

És érzéki Kata, amikor csókolózik?

– Már nem emlékszem igazán. A felvételeket megnézve, azt hiszem, igen. Az ilyesmi a filmeken mindig lejön.

Ha te odamész egy nőhöz, mit mondasz? Helló, én vagyok a Jimmy az Európa Expresszből?

– Nem szoktam odamenni a nőkhöz. De különben az a nő, aki erre a szövegre azt mondaná: „Igen? Tényleg?”, az nem érdekel. Ha viszont azt mondaná: „Na és?”, akkor meg hogy lejárattam magam.

Soha nem volt az életedben nőkkel kapcsolatos nagy pofára esés?

– Nem volt ilyen alkalom. Vagy nem nagyon emlékszem rá. Na jó, az életemben persze előfordult, nagyon kevésszer, hogy megleckéztetett egy nő. De általában én álltam tovább.

A tetkóid mikor készültek?

– Az elsőt a főiskola harmadik vagy negyedik évében csinálta egy kedves barátom. Amikor a második meglett, már a pályán voltam.

Először jött a napocska a köldököd körül?

– Nem, nem, az a második volt.

Tehát az elsőt csináltattad a melledre. Az mit ábrázol, mert a rólad készült fotókon csak egy nagy paca látszik, valami nyuszifülekkel.

– Ez egy észak-amerikai indiánmotívum. Villámlásmadár vagy viharmadár. Tizenhat éves koromban, Kanadában az a kissé elvont gondolat kerített hatalmába, hogy én egy madár vagyok. Onnantól fogva ez a madárvonulat végigkísért.

Később meg már Napnak képzelted magad?

– Azért a köldök köré elég nehéz más jelet találni. Szóba jött még a Bak jel is, de a Nap jobban tetszett. Szeretem ezeket az ősi, egyszerű szimbólumokat.

Úgy tudom, vonzódsz a sportautókhoz. Kipróbáltad már a nagy amerikai érzést: szeretkezni a kocsiülésen?

– Hát, nekem először egy kis Polskim volt…

…abban tényleg nehéz lehetne.

Miért? Ha előredöntöd az első üléseket, a hátsó ülésen… tudod, sok jó ember kis helyen is elfér.

– Később lett egy Hondám, egy Mazdám, most meg egy Alfával járok.

Az ilyen autókkal nem jellemző, hogy betartják a KRESZ-t. Mi volt a legnagyobb sebesség, amivel mentél?

– Nem járok sokat a városon kívül, nem tudom, talán 200 km/ó körül volt. A kis Polskimmal többször előfordult, hogy átbucskáztam a fejemen.

A főiskola előtt összeütköztem egy nyugdíjassal, Rudolf bácsival, arra emlékszem is.

Azt nyilatkoztad, hogy az órádat sohasem veszed le. Az ágyban sem?

– Így van, a Tissot órámat és a zoknimat soha nem veszem le, mert az olyan jópofa.

Sokszor adod a dögös, laza csávót, máskor viszont éppen a jófiút játszod, aki olyan, mintha skatulyából húzták volna elő. Most akkor melyik az igazi arcod?

– Örülök, hogy összevissza beszélnek. Mondják ezt is, és az ellenkezőjét is. A Férfisztriptíz című műsor megkérdezte a hölgyeket az utcán, hogy mit gondolnak rólam. Mondták, hogy túl feminin, túl macho, túl ilyen, túl olyan. Végül is ez a célom: összezavarni az embereket és meglepni őket. Persze a kérdés arra vonatkozott, hogy melyik vagyok én, ugye? Tényleg nem szeretném belekényszeríteni magam semmilyen szerepbe. Ilyen frizurám például utoljára gyerekkoromban volt. Most, úgy látszik, a gyermeki énem jött felszínre. Mindig változtatom a külsőmet, így azt hihetem, hogy mindig más vagyok.