A falu központi része valóságos szabadtéri múzeum.
A helybeliek régi húsvétiszokásokat elevenítenek fel (locsolóbál, tojásfestés, húsvéti ételek készítése), valamint az ófaluban kialakított mesterségek utcájában hazai kézművesek mutatják be mesterségük fotélyait. Ha kedvünk tartja, magunk is kipróbálhatjuk, milyen a kézművesmesterség.
Ha vasárnap és ünnepnapokon érkezik ide az ember, érdemes szemügyre venni a lányok és asszonyok színpompás viseletét. Ha alkalmunk adódik, nézzünk meg egy tarka, népszokásokban gazdag eljegyzést, vagy lakodalmat. Egy ilyen családi ünnephez a meghívottak maguk hozzák otthonukból a széket, lócát, az evőeszközt, az ajándékborral és tortával együtt. Ilyenkor hangzik fel a hollókői lányok kedves éneke:
“Minek menjek a hollókői bálba,
Ha nincs benne, kiért a szívem fájna.
Ha a lóci határ felé nézek,
Ott van, akit igazán szeretek.”
Aki Húsvét hétfőn látogatja meg a falut, az ízelítőt kaphat a helybéli húsvéti szokásokból. A fiúk előszeretettel öntenek az utcán egy vödör vizet a lányok nyakába, s ha az ember nem vigyáz, bizony maga is kaphat egy húsvéti “fürdőt”!
A vár sokáig – kisebb-nagyobb megszakításokkal – török kézen volt, s csak 1683-ban Sobieski lengyel király csapatai űzték ki végleg a még megmaradt török őrséget. Majd 1711-ben Bécs, több magyar várhoz hasonlóan Hollókőt is leromboltatta. Egy monda is fűződik a várhoz, miszerint Csák Máté és a törökök is a vár kútjába rejtették el kincseiket. Ez a történet a múltban sok kincskeresőt csábított ide, ám eredmény nélkül, csalódottan kellett távozniuk.