Így nyaralunk mi!

Kattints a képekre a nagyméretű változatokhoz!

Ha mindezt megspékeljük azzal, hogy szívesen kíméljük a pénztárcánkat, úgy, hogy közben semmiben se érezzünk hiányt, akkor nem sok hely marad a térképen.

Mi Törökországba szerettünk bele. Jártunk már ott, úgyhogy idén némi rutinnal vágtunk az útnak. Persze majdnem lekéstük a repülőt, mert a koreaiak csak tizenegyesekkel jutottak tovább, és mi bőrönddel a kézben meredtünk a képernyőre, várva, hogy nyerjen már valaki, és végre indulhassunk.

Leszállva Isztambulban taxiba pattantunk, és kimondtuk a bűvös útirányt: Hagia Sophia. Ezt mindig egy kis rémálom követi. Aki látta a Taxi című filmet, annak lehet némi fogalma a török sofőrök vezetési stílusáról. Túléltük.

Amikor a taxiból kiszálltunk, az emberek éljenezve ugrottak a magasba, tűzijáték robbant az égen, harsogtak a kocsidudák. A törökök vendégszerető nép, de éltünk a gyanúperrel, hogy ez a fiesta mégsem nekünk szól. Valóban: éppen akkor rúgták az aranygólt, bejutva ezzel a négy közé.

Megérkeztünk ahhoz az utazási irodához, amelyik félelmetesen olcsó belföldi utakat szervez, és már éreztük szinte a tenger zamatát, tudva, hogy egy-két óra múlva a habokba vetjük monitorok által kiszárított buksinkat. Hogy beszélt rá mégis a török-ausztrál keverék srác a 16 órás buszútra?! Megfoghatatlan.

Az első óra után megszüntettük férjemmel a beszélő viszonyt, a második óra után elveszítettük eszméletünket, a további buszozás és átszállások már jótékony agyi ködben zajlottak. Mire megérkeztünk a bungalónkhoz, úgy festett, életünk legrosszabb nyara következik, és ekkor történt a csoda.

A szállás egy gyönyörű völgyben feküdt, a kis házban kulturált fürdőszoba, vetett ágy várt, és az út a partra egy kétezer kétszáz éves romvároson keresztül vezetett. Korábban sokat gondolkodtunk, hogy olyan helyre menjünk, ahol sok látnivaló akad, vagy csak egy eldugott tengerparton élvezzük a semmittevés kéjét.

Most ez a probléma egy csapásra megoldódott, minden nap újabb felfedezőútra indultunk a strandra menet, hogy a gyönyörű történelmi emlékek kifogyhatatlan tárházának megint megismerjük egy részét.





Patakokon vágtunk át, fahidakon egyensúlyoztunk, erdőkben, gyümölcsösökben barangoltunk, és fáradozásunk jutalmául hol egy ókori színház, hol egy fürdő bukkant fel, s amikor kellően kinézelődtük magunkat, várt a tenger.

Délutánonként párnákon heverésztünk a bungalónk melletti bár közelében, és a legízletesebb salátákat és szendvicseket kóstolgattuk. Esténként a barackfa alatt társasjátékoztunk és mondtunk nemet az éjjeli túra szervezőjének.

Nem lehet pár karakterbe beleszorítani, milyen érzés Brazília-Törökország meccset brazilokkal és törökökkel végigszurkolni, hatalmas szikláról vízbe ugrálni, vízibiciklivel tengeri barlangokban tekerni, bazárban alkudozni, tengerparti hegyek között motorozni, mert ahogy a dal is mondja „ezt elmesélni nem lehet, mert mindezt látni kell”.