nlc.hu
Egyéb
Buszmegálló

Buszmegálló

Ez a mû kísérlet egy többszólamú színdarab megalkotására. A darabban néha két-három, sõt néha hét szereplõ is egyszerre beszél.




Akár a szimfóniában, itt sem szól minden szólam egyenlő hangerővel. A fő motívumot harmóniák és variációk színesítik, mindig vigyázva arra, hogy a főmotívum, s ne a mellékmotívum “vigye a prímet”.
Mint az eddigiekből is kiderül, a dráma, akár a zene időbeli művészet, így “kölcsön vehet” különböző zenei formákat.

Ez a mű a szokásos ibzeni dramaturgia elvei helyett olykor szonáta, vagy rondó építési formáit alkalmazza. Ebben a darabban a hangeffektusok a cselekménnyel szorosan összefüggenek, többnyire szimmetrikusak vele. Vagy a cselekménnyel harmonikus egységben jelennek meg, vagy annak a diszharmonikus ellenpontját képezik. Ily módon a hangeffektusok önálló szerephez jutnak, mintegy dialógust folytatnak a szereplőkkel, sőt a közönséggel is.





A drámaiság és a líraiság a hagyományos színjátszásban ikertestvérek. Ez a darab kísérlet a mai dráma és a mai költészet összeolvasztására, s előadása során fontos lesz a művészi absztrakció. A mű egyesíti a statikus és a dinamikus formákat. Így fordulhat majd elő, hogy a szereplők mozgatásakor világos mozgásformákra törekszünk, ugyanakkor lesznek szinte teljesen mozdulatlan életképszerű beállítások, amikor csak a szó erejében bízhatunk. A mű a társadalom leképezése, a maga konfliktusaival, gyötrelmeivel.


Előadás időpontok: Holdvilág Kamaraszínház
szeptember 30. (hétfő) 19:00

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top