Egyéb

Mire is költötték?

Szombaton Gazdagrét felett nem mindennapi felirattal húzott el egy repülõ. Ez pedig nem másnak volt köszönhetõ, hanem Máténak, aki Mercedest örvendeztette meg. Büszkék vagyunk, hogy hozzájárulhattunk a nagy örömhöz!

Kattints a képekre a nagyméretű változatokhoz!






Bár Mercedesnek és Máténak ma épp húsznapos babájuk a legnagyobb ajándék, azért egymást is sikerült meglepniük. Bár az is igaz, hogy Máté még most is titokzatos maradt. Az ajándékot csak nekünk árulta el, és megígértük, egyelőre mi sem írjuk meg, nehogy elrontsuk a nagy meglepetést. Annyit mondhatunk: mindenkinek érdemes szombaton 11-kor Gazdagrét környékén sétálni. Mercedes is épp ennyit tudott meg, és bizony nem örült, hogy még további napokig izgulnia kell. Azóta persze lelepleződött a nagy meglepetés. Máté ugyanis megrendelte, hogy Gazdagrét felett elhúzzanak egy transzparenst: Macika kedves felirattal. Mercedes természetesen nagyon meghatódott, és azt mondta: ő kapta a legszebb ajándékot.
Mercedes ajtónk előtt állva várta, hogy Máté és Nanda lányuk bejöjjön, és ő észrevétlenül becsempészhesse az ajándékot. Az pedig nem volt más, mint egy spéci ötkilós babakocsi, a hozzátartozó extrákkal. Így pedig már teljesülhet Máté vágya, ami a közös családi kirándulásra irányul. A kocsit rögtön letesztelte Nanda is, akinek láthatóan nagyon tetszett új járgánya.





 


 






 

































 


 


 






Garka és Gabó érkeztek elsőként. Garka egy kis borítékot nyújtott át kedvesének piros szalaggal átkötve. A borítékban egy fénykép volt, a fiatal szerelmes ugyanis nem hozhatta el ajándékát, mivel egy mountain bike kerékpár volt, mégpedig első osztályú. Garka biztosan úgy vélte, hogy párja a legjobbnál rosszabbat nem érdemel. A biciklit egyébként hetekkel ezelőtt „kinézték”, de akkor még nem engedhették meg maguknak.

Gabó ajándékának is van története. Garka órájában lemerült az elem, a talpig férfi Gabó megígérte, hogy másnap kicserélteti a fáradékony kis akkut. De helyette vett inkább egy másik órát – egy különlegességet. A történet icipici szépséghibája, hogy a „másnap-kicserélem-az-elemet-az-órádban-szívem”-történet decemberben esett meg.





















 


 


 







 


 








Másodikként Melcsi és Sanyi siettek a szerkesztőségbe. És, láss csodát, mintha összebeszéltek volna a párok: Melcsi is egy kerékpárral kedveskedett, melyet Tatabányán hagyott, s amit hozott: az egy háncsból készült tricikli, mint utalás a fémből készült eredetire. A fakerékpárt egy plüssmedve próbálta ki.

Sanyi igazi, klasszikus jegyajándékkal rukkolt elő. Egy háromszínű – vörös, fehér, sárga – színarany lánccal, melyet szintén plüssmedve avatott fel. 
 













 

 



 


 



 







 




 






Harmadikként Avkát és Alsit vártuk, de nem csak Avka és Alsi érkezett, hanem  Avka, Alsi és egy – egyelőre névtelen – brit rövidszőrű kiscica. Ez volt Alsi ajándéka menyasszonya számára, mellyel az utolsó forintig kitöltötte a keretet – ha értitek, mire gondolok. Finnyásan kimászott műanyag kosarából (mármint a cica), és az ölemben foglalt helyet, ahol nyomban álomba is szenderült. No comment.
Alsi egy sega játékkészlettel lett boldogabb. Így mindenki tud mivel játszani, ha egyedül van, és hiányzik neki a másik: cica és videójáték.
















 

 


 


 


 


 










 

  




Épp a határidő lejárta előtt érkezett meg kifulladva Tubi és Csabi, akik rögtön vallomással kezdték. A kapott összeg majdnem háromnegyedét ugyanis együtt költötték el. Kifizették esküvői fogadásukat , amit épp a hétvégén készültek lemondani. Nem is csoda, épp közös otthonuk felújításán fáradoznak, így másra nem biztos, hogy jut, főleg, ha a várt munkadíjak is késnek.

Tubi elmondta: amikor a fogadást szervezni kezdte, nem volt biztos benne, hogy meglesz rá a pénz. De bízott az égiekben, ha ők akarják, megoldódik majd a gond. Nagyon örültünk, hogy éppen a mi és a K&H jóvoltából teljesült kívánságuk. Maradt azonban még így is a felajánlott keretből, amit nem haboztak elosztani és elkölteni. Tubi egy 40 literes akváriumot kapott, ami ugyan még nem közelíti meg 900 literes álmát, de már jó úton halad afelé. A lány pedig, bíztatva Csabi újonnan felfedezett barkácstehetségét (nem is árt az egy felújításnál!), remek csomaggal lepte meg párját, ami tartalmazza a legkülönbözőbb barkácsgépeket













 

 


 


 


 


 








 


 


 






Zizu és Zima egyforma narancssárga dzsekiben érkeztek. Nem véletlenül, ugyanis megszegve egyik szabályunkat (irgumburgum!) közösen vásárolták. A náluk lévő tekintélyes méretű hátizsákból előkerült még egy közösen vett dolog: egy esküvői öltöny Zimának, hozzávaló inggel.
Voltak azért persze meglepetések is a Télapó zsákjává avanzsált hátizsákban. Zizu egy mp3 lejátszónak örülhetett, hozzávaló remek fülhallgatóval, egyebekkel, egy interaktív angol szótárnak, hogy külföldön is sikeresen operatőrködhessen, és az épp ma délután elkészült esküvői meghívójuknak. Amit ő is ma látott először.
Zima is jó sok mindent kapott. Először is egy jó meleg polárpulóvert, hogy ne fázzon a közös túrákon. Aztán egy extra kicsi csomag hálózsákot, hogy elférjen a hátizsákban (bár abban jó sok minden elfér, igazolhatjuk!), és ráadásul egy kávédarálót ahelyett, amit Zizu összetört. Hiszen a finom babkávé azóta is őrletlenül áll a tartóban! Visszagyömöszölni sem volt könnyű ezt a sok mindent, de azért sikerült!














 

 


 


 




 





Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top