nlc.hu
Egyéb
Erõs kontrasztok

Erõs kontrasztok

Köztudott, hogy a lakberendezésben – akárcsak a mûvészeti ágak többségében – leghatásosabban a különféle ellentétpárokat alkalmazva hozhatunk létre izgalmas kompozíciókat.







Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!

Kontraszt lehet a hideg és meleg anyagok, a sima és rusztikus felületek, illetve a színek között is. A színellentétek között pedig a legerőteljesebb
a világos és sötét árnyalatoké, amelyek egymás mellett dinamikussá, markánssá és lüktetővé teszik az enteriőrt.


A minimál art stílusának egyik legjellemzőbb, visszatérő motívuma a világos és sötét színek kontrasztja, ami tovább hangsúlyozza a bútorok letisztult vonalát.Talán éppen ez volt az, ami annyira megtetszett benne házigazdánknak, aki eldöntötte, új otthonában mindenképpen ilyen enteriőröket szeretne látni. A határozott elképzelés tehát megvolt, „csupán” össze kellett rakni, egymáshoz hangolni a magazinokban, katalógusokban látott megoldásokat. Nagy Ritát, a győri D-Stúdió vezető tervezőjét kérték fel erre a feladatra. Remekül megértették egymást megbízó és lakberendező, kompromisszumokat sem kellett kötni, hiszen az újonnan épített házat pontosan a háziak igényei szerint alakították ki.


 








Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!

Megfelelő alapok nélkül mit sem ér az igényes berendezés, mindenekelőtt tehát a burkolatokat kellett kiválogatni. A szép, bézs gressporcelán lapok egységes látványát az étkezőben a bútorok helyét szőnyegszerűen kijelölő, matt ezüstkeret, a konyhában sötétbarna kockaminta teszi érdekesebbé, a nappaliban pedig hasonló színhatású, juhar fapadló váltja fel. Bár a falfelületeket a legtöbb helyen fehéren hagyták, a gipszkartonból húzott előfalak, oszlopok, a mennyezeti osztások, áthidalók játéka izgalmas térhatást eredményez. A társalgó fölé spotokkal ellátott álmennyezet is került, a tér fő szenzációja azonban mégis az ebédlő dekorációs megoldása.



 








Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!
Mélybarnára festették a tálaló mögötti falrészt, amely így mint egy gigantikus képkeret öleli körbe, s emeli ki Kálmán György festőművész kifejezetten ide szánt festményét. Ugyancsak szépen érvényesül előtte a fehérített tölgyfurnérral borított, egyedi tervezésű tálalókomód, amely mintha a kép alakját ismételné. Mellé, a szomszédos fehér falra – amely az étkező háttereként funkcionál – téglalap alakú, ugyancsak sötétre festett gipszkarton rátéteket erősítettek fel, ritmust adva ezzel a térnek, s egyben szépen dekorálva is azt. Egyedileg gyártatták le a jókora, üveglapos, wengelábas, modern ebédlőasztalt is a D-Stúdió asztalosaival, a hozzá tartozó érdekes, szövetfonatos székeket pedig a Balaton Bútorgyár palettájáról választották. Világos huzatú, olasz ülőgarnitúra került a nappaliba barna párnákkal és puffal, s a függönyök is ugyanezt a színpárt ismétlik: a fényáteresztők nyers, a sötétítők csokoládéárnyalatúak. Nincs ez másképpen a konyhában sem…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top