nlc.hu
Egyéb
Villámgyors átalakulás

Villámgyors átalakulás

Jó munkához idõ kell – tartja a népi bölcsesség, ám ez nem jelenti azt, hogy gyorsan ne lehetne tökéletes végeredményt produkálni. Erre jó példa ez a budai, zöldövezeti, társasházi öröklakás, melyet a gyõri D Stúdió vezetõ tervezõje.






Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!

Nagy Rita, valamint Bak Ferenc és kivitelezőcsapata alig egy hónap leforgása alatt tervezett meg, és tett szerkezetkészből beköltözhetővé. Amikor a fiatal, egyedülálló üzletasszony megkapta hatvan négyzetméteres lakása kulcsait, és körülnézett a falakkal felszabdalt térben, azonnal tudta, hogy hathatós segítségre van szüksége. Felhívta hát a lak­berendezőt, hogy siessen a hely­színre. A sürgetés nem türelmetlenségéből fakadt, sokkal inkább a határidő okozta: másfél hónapon belül el kellett hagynia előző lakását. Mindössze két hetet kapott a lakberendező arra, hogy a lakás terveit elkészítse, összehangolja a megrendelő kívánságaival, bútorokat tervezzen, színeket válogasson, majd egy hónapon belül mindezt meg is valósítsa. Szerencsére asztalosai, kivitelezői nem ismernek lehetetlent.


 








Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!


Lebontották a fölöslegesnek ítélt válaszfalakat, köztük az előszoba, a konyha és a kamra falait, s az így létrejött, egybefüggő tér egyszerre több funkciót kapott. A szép mahagóniszínű parkettát és a hidegburkolatokat már kiválasztotta és megrendelte a ház asszonya, így a tervezőnek ezek árnyalatához igazodva kellett megkomponálnia az enteriőrt. A gyors és sikeres munka záloga volt a meg­rendelő felkészültsége is, hiszen egészen pontos elképzelései voltak arról, milyenné is szeretné tenni új otthonát. Ragaszkodott ahhoz, hogy terméskőből rakott burkolat díszítse a nappali főfalát, és hogy egy amerikai lakberendezési magazinból kiválasztott, mahagónifurnéros, fekete elemekkel és üveglappal kombinált cipősszekrényhez igazítsák a lakás összes többi bútorát.
Szép mélybarna az egyedi gyártású konyhabeépítés, a sötét felületeket a hosszú, matt krómfogantyúk díszítik. Bár a lakberendező inkább világosabb munkalapot, illetve háttérburkolatot javasolt, a háziasszony mindenképpen fekete gránitot kért, így roppant elegánssá, ám talán kissé túl komollyá vált a főzés helyszíne. A drámai hatást csak fokozza az épített pult sötétbordó színe, illetve az étkező felőli oldalán kialakított, méregzöld falfülke. Az itt elhelyezett, afrikai fafaragás azonban egy kis egzotikus felhangot visz az összeállításba. Hogy a konyha válaszfal nélkül is hangsúlyozottan elkülönüljön a nappalitól, spotlámpákkal ellátott, gipszkarton álmennyezetet építettek föléje.


 








Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!
Térelválasztó szerepet tölt be maga a pult is, amelyet a szoba felől kétszemélyes reggelizőhellyé alakítottak. Mellette egy praktikus, de különleges bútordarab áll, egy komódnak álcázott mini iroda, amelyet szintén a lakberendező tervezett. Számítógépet, ­faxot, nyomtatót rejt, és ráadásul a fűtőtestet is takarja. A sötét felületeket ellensúlyozzák a világos textillel kárpitozott bútorok: a Balaton Bútorgyár egyedileg áthúzatott, elegáns, magas támlás székei – melyeknek lábait is a D Stúdió asztalosai pácolták megfelelő színűre – vagy a bárszékek és a már korábban meglévő, elegáns, olasz sarokkanapé. Törtfehér az ebédlőasztal alatti szőnyeg is, amely az étkező helyét jelöli ki…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top