nlc.hu
Egyéb

Megvalósult álom

Házigazdánk már akkor beleszeretett ebbe a tágas, budai, tetõtéri lakásba, amikor azt az elõzõ tulajdonos – közeli barátja – évekkel ezelõtt megvásárolta. Megegyeztek, hogy ha véletlenül valaha eladná, neki fog szólni elsõként.






Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!

A sors pedig úgy hozta, hogy a tavalyi év végén egyszer csak megcsörrent a telefon… Amikor a régi bérház padlásán az előző tulajdonos ezt a tetőtéri lakást kialakította, kicserélte a teljes födémszerkezetet, és megépítette a városra, illetve a hegy­re néző, fantasztikus teraszokat. A belső teret nem szabdalta fel, a hálót és a fürdőt leszámítva mindent egy légtérben hagyott. Ennek köszönhető az a hihetetlen tágasságérzet, amit még a ferde tetősíkok sem csorbítanak. És éppen ez volt a legvonzóbb vendéglátónk számára is, tehát a beosztáson nem változtatott. Ám teljesen más színvilágú, más hangulatú tereket szeretett volna, merőben eltérőt attól is, amiben ezidáig élt. Bár nem szakmája a lakberendezés, mégis hozzáértéssel és finom stílusérzékkel maga tervezett meg mindent. A kivitelezéshez pedig olyan mestereket választott, akiknek már ismerte a munkáit. Első lépésként a falakat törtfehérre festettette, és egységes színűre pácoltatta a nyílászárókat. A világos padlóburkolat beleillett a koncep­cióba, ezért ezt nem kellett kicserélni, ahogyan a világítótesteket sem.
A berendezést meghatározták a ferde tetősíkok. A terasz mögötti, nappaliból nyíló, kis beugró ideálisnak látszott egy gardrób kialakítására. Az üveges ajtókkal leválasztott, apró helyiség minden ruhaneműt és egyéb holmit elnyel, így a lakás többi részét már nem kellett szekrényekkel telezsúfolni. Ennek is köszönhető, hogy a tágas nappali nagyvonalú és elegáns, épp csak annyi bútor van benne, amennyi feltétlenül szükséges. Ezeket viszont vendéglátónk biztos kézzel válogatta össze.


 








Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!


A zöld ülőgarnitúrát a 3F Stúdió kirakatában látta meg, azonnal beleszeretett, így amikor eljött az ideje, megvásárolta. Ez lett a kiindulópont, az a darab, amely alapvetően meghatározta a lakás hangulatát, amihez minden más kiegészítő illeszkedik. A divatos, retro stílusú szőnyegek olyanok, mintha egyedileg ide készítették volna őket, pedig késztermékek. A teraszokra nyíló, hatalmas ablakok lágy esésű organzafüggönyei szintén a kanapéval harmonizálnak, ezek Solymossy Piroska keze munkáját dicsérik. A világos padlót és a textilek üde zöld színét kiválóan ellenpontozzák a nyílászárók sötétebb árnyalatához illeszkedő bútorok. A vaníliaszínű felületekkel kombinált, fiókos komódokat, a különleges, világító polcokat a fiatalember maga tervezte meg, és régi jó ismerőse, Molnár Gábor asztalosmester kitűnő minőségben készítette el.


 








Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!
A konyha berendezése valódi mestermunka. Itt a tető két oldalról is dől, tehát hagyományos bútorok szóba sem jöhettek. Ezért a tűzhely és a mosogató egymás mellé, a helyiség közepére, egy konyhaszigetbe kerültek, míg az ablakok alatt nagyméretű fiókokkal ellátott szekrény nyeli el a tányérokat, lábosokat és egyéb konyhai eszközöket. Talán itt érhető tetten leginkább az a rejtett praktikum, mely az átgondolt, tudatos tervezés következtében az egész lakást jellemzi.
A nagyvonalúan, elegánsan berendezett terek azon túl, hogy esztétikai élményt nyújtanak, mindenben a tulajdonos kényelmét szolgálják.
„Sikerült berendezni álmaim otthonát. Ez a környezet megnyugtat, és energiával tölt fel. Ugyan a munkám miatt kevés időt tölthetek itthon, ám amikor végre van egy kis szabadidőm, már nem nem vágyom el innen sehová.” –vallja.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top