Minden helyiségbe hatalmas ablakokon át árad be a fény, gyönyörű kilátás nyílik a környező, budai hegyvidékre s a végtelen égre. A hetvenegy négyzetméteres, háromszobás lakás tágasabbnak tűnik, mint amilyen valójában. Az ifjú pár a berendezéshez nem kért szakembertől segítséget. Mindent saját maguk választottak ki, közösen döntöttek el, így lettek igazán személyes hangulatúak a terek. Mindketten elfoglalt, dolgozó emberek lévén arra törekedtek, hogy otthonuk meghitt fészek, valódi menedék legyen, ahová a mindennapok rohanásából örömmel térnek haza, ahol kevés szabadidejüket harmóniában tölthetik el.
Kattints a képre a nagyításhoz! |
Az új építésű társasház alaprajzi beosztása megfelelt elképzeléseiknek, a helyiségek elrendezésén nem változtattak. A falakat fehérre festették, ez visszaveri az ablakokon beáradó fényt, s ezáltal nemcsak vidámabbnak, de tágasabbnak is tűnnek a helyiségek. Így nyugodtan választhattak sötétebb burkolatot a padlóra a konyha-étkezőbe, és a fabútoroknak is melegebb, mélyebb árnyalatot a tér derűs világossága mégis megmaradt. Asztalossal készítették el a saját tervezésű konyhabeépítést és az íves étkezőasztalt, a székek és a rusztikus stílusú tálalószekrény pedig az Ikeából származnak, akárcsak a fareluxák, amelyekkel ennek a helyiségnek az ablakait árnyékolták.
Kattints a képre a nagyításhoz! |
A legnagyobb szobában rendezték be a nappalit. Stílusát a természetes anyagok szépsége és az együtt töltött thaiföldi vakációk emléke ihlette. Bútorait, kiegészítőit javarészt az Ikeában és a Goában, illetve más, kelet-ázsiai tárgyakat árusító boltokban szerezték be. A két, természetes, növényi rostokból font, különleges vonalú fotel és a szintén fonott burás hangulatlámpák egzotikussá teszik a látványt. Ezt csak fokozzák az ifjú férj gyerekkori emlékeit felidéző, ébenfából faragott, tanzániai szobrok.
Kattints a képre a nagyításhoz! |
Természetes, egyszerű, ám vörös színeitől és egyedi dísztárgyaitól mégis meghitt és bensőséges a háló. Különleges hangsúlyt kapnak itt is, mint mindenütt a lakásban a hangulatfények. Rizspapírból, nádból, egyéb természetes anyagokból készült lámpaernyők szűrik a fényeket a lakás számtalan pontján felbukkanva, sejtelmesen, melegen. Ezektől, no meg lakóik személyes varázsától olyan kedves és hangulatos ez a hagyományőrző, mégis hamisítatlanul fiatalos otthon.