A legenda szerint egy etióp juhász figyelte meg azt, hogy egy piros bogyótól az állatok különösen éberek lettek, egy másik legenda szerint pedig Gábriel arkangyal adta a kávét Mohamednek.
Bárhogy is fedeztük fel a kávé hatását, az egészen bizonyos, hogy Etiópiában őshonos, onnan terjedt el. Tartották már gyógyszernek, használták az éjszakai szertartásokon részt vevő vallásgyakorlók, az ital elkészítési módja pedig egyre finomodott, változott.
A kezdetek
A kávé egyik legautentikusabb elkészítési módja, amikor a nagyon finomra őrölt kávét vízzel megfőzik, majd zaccal együtt szervírozzák. A török kávénak is több receptje ismert, egyesek szerint elég csak egyszer felforralni, mások 10-12 forralást tartanak jónak, de akad, aki csak forró vízzel önti le az őrleményt, és állni hagyja néhány percig. A török kávét tőlünk főleg délebbre fogyasztják, bár Szlovákiában is találkozhatunk ilyennel. Eredetileg semmilyen ízesítőanyagot nem adtak hozzá, de ma már cukorral és krémesítőkkel is fogyasztják.
Európa meghódítása
A kávé lassan, több száz év alatt terjedt el az arab világban, majd beszivárgott Európába is, ahol a 17. századtól fogyasztják, de sajátos főzési módok alakultak ki. A németek csepegtetéses kávéfőzése egy hígabb, teaszerű kávét ad, amely mind a reggeli, mind az uzsonna mellé jó kiegészítő ital. Nem erős, nem zavaros, mint török testvére. Az osztrák iskola inkább a normál, nem gőzölve főzést fejlesztette magas fokra. A bécsi, vagyis közepes pörkölés savanykásabb ízvilágot eredményez, amelynek jó kiegészítője a tej, a tejszínhab vagy a kávékrémpor. Az olasz iskola nem főzi vagy gőzöli az őrölt kávét, hanem nyomás segítségével szinte kisajtolja belőle az összes aromaanyagot. Az így készült kávé igen összetett ital, mivel a kávészemek olajtartalma is bekerül a főzetbe. Sokkal sűrűbb, krémesebb lesz a kávé.
A kávékoktélok leginkább Olaszországból terjedtek el. A baristák ma már világversenyeken is összemérik tudásukat, a kávékoktélok pedig szinte minden vendéglátóhelyen hódítanak.
Becslések szerint manapság több mint húszmillióan végeznek olyan munkát, amely kapcsolatban áll a kávéval, egy felmérés szerint pedig hazánk felnőtt lakosságának 82%-a napi kávéfogyasztó.
Completa a kávéban
És te hogyan szereted a kávét? Tejjel? Tejszínnel vagy tejszínhabbal? Frissen főzve, vagy gyorsan, instant porból készítve? Törökösen? Gőzölve? Olaszosan?
Sőt, a Completa sticket könnyedén magaddal is viheted bárhová, hogy mindig az otthoni kávéélményben lehessen részed.
A Completa kávétejszín folyékony, lágy, selymes kávékrémesítő, amely még a legerősebb kávét is megszelídíti, a Completa tejszínhabspray pedig a házilag készült tejszínhabot idézi mind ízében, mind állagában.
Különleges kávékra vágysz?
Olvasd el a Completa kávé recepteket, és készíts magadnak finom, kényeztető kávékat!
Játssz velünk a Completa nyereményjátékán, ahol Completa-ajándékcsomagot és Senseo kávéfőzőt nyerhetsz! |