nlc.hu
Egyéb
Imádta a net Tóth Ivettet, aki AC/DC-re korcsolyázott a téli olimpián

Imádta a net Tóth Ivettet, aki AC/DC-re korcsolyázott a téli olimpián

Swaney Elizabeth után megint egy magyar a téli olimpia egyik legfőbb témája, de ezúttal mindenki dicséri Tóth Ivett zeneválasztását.

Hatalmas sikere volt Tóth Ivett műkorcsolyázónak, aki szerda hajnalban AC/DC zenékre mutatta be a gyakorlatát a phjongcsangi téli olimpián.

A zeneválasztás azért volt meglepő, mert a legtöbb versenyző valamilyen komolyzenére adja elő rövidprogramját. Tóth produkciója alatt azonban az AC/DC Back in Black, valamint Thunderstruck című számai szóltak, és ehhez passzolt az öltözéke is.

A rockzenés bemutató annyira betalált, hogy nemcsak a szakmabeliek beszéltek róla elismerően. A Twitteren több kommentelő azt írta, nem követi ugyan a korcsolyázást, de Tóth Ivett kűrjét imádta.

Juliet Macur, a New York Times sportriportere az új kedvencének nevezte Ivettet, és hozzátette, hogy a bírák az ájulás szélén vannak.

A 19 éves Tóth Ivett a Magyar Nemzetnek azt mondta, tavalyelőtt kezdett el új koreográfussal dolgozni, aki modernebb személyiség. Az AC/DC Ivett ötlete volt, de a koreográfusnak is megtetszett.

Tóth Ivett a női műkorcsolyázók rövidprogramjában a phjongcshangi téli olimpián a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 21-én (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

A gyakorlatára végül 53,22 pontot kapott, ami azt jelenti, hogy a pénteki kűrben is érdekelt lesz. Ez azért jelentős eredmény, mert a négy évvel ezelőtti olimpián nem is volt műkorcsolyázónk.

Pénteken viszont ne várjunk rockzenés show-t tőle, a Carmenre fog korcsolyázni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top