Február 15-én elstartolt A Dal 2025: az első válogatón nyolc produkció versenyzett: négyen kiestek, négyen viszont már biztosan ott lesznek az elődöntőkben. Négy dalt tehát már nem hallhatunk többet a műsorban:
- Dankó Tünde: Rózsaszín
- FankaDeli: Ahogy telik az idő
- Fehér Kármen: Gyáva Oroszlán
- STORYUM: Monoton
A másik négy produkció, akik továbbjutottak:
- Borbély Richárd: Nagyapám
- Czigány Judit: Üvöltenék
- Gypo Circus x Szirota Jennifer: Szél úgy beszél…
- Pál-Baláž Karmen & Patocska Olivér: Álmok
A zsűri és a nézők szavazatai alapján Borbély Richárd zárt az első helyen, íme a produkciója:
A műsor előtt az új zsűritag, Gubik Petra így nyilatkozott: „Fontos, hogy mennyire van összhangban az előadó a saját szerzeményével. Az is elengedhetetlen, hogy figyeljünk a harmóniára a szöveg és a dallam között, hogy ezek együtt kússzanak be az ember bőre alá – mondta a színésznő, majd hozzátette, sokszínű lesz a műsor. – A rocktól kezdve a folkelemeket tartalmazó lírai popdalokon át a dzsesszen és a szvingen keresztül a kicsit a kommerszebb dolgokig a könnyűzene mindenféle árnyalata ott lesz a színpadon, szólóban, duóban, zenekari felállásban” – részletezte izgatottan Gubik Petra.

Fotó: Bruzák Noémi / MTI